Németh Rozália énekeskönyve

 

(Kapuvár, Szabadság utca)

                                                                                                                      

 

Ezen rozmaringág s kék ibolya illatjával szagos nótácskákat, kiket én itten most kiteszek, még a múlt évszázad utolsó tizedének délfelében adta által nékem Németh Rozália néném öröm- és megbecsülésre. S nám, miként adá nékem ajándékképpen, én aztat úgy e’, s nemkülönben híven meg is őrizém, hogy ez énekek el s széjjel ne iramodjanak a felejtés förgetegével, s oltalmazám én az elmúlástól ezeket, melyek az igaz magyari lélek egybekötött csokrai és két szerelmetes szíveknek hűséges kifolyásai. Danolták akkoron, midőn sütöttík zsírba’ a csörögefánkot a fritőzben, de ezen nótácskákat tette a korongra a pántlikás dídzsé is a bucsui bálbo. Ezeknek osztán okáért mit e gyűjteménynek sűrejébűl általnyújtok, vügyed te is úgy, olvasó, szíved vígság- s boldogulására!

 

 

 

 

Szánt a babám

 

 

I.

Szánt a babám a kapuvári határba / zörög a lánc az ökrei nyakába / kemény a föld, még a vaseke se járja / minden lánynak szép a maga babája.

 

II.

Édesanyám, kend az oka mindennek / hogy engemet a betyárok megvertek / kilenc helyen varrta össze fejemet a főorvos / betyárokkal verekedni, de bajos.

 

III.

Édesanyám, mossa ki az ingemet / mossa ki a rózsaszínű véremet / még az éjjel zsandárokkal verekedni akarok / azt se bánom, ha reggelre meghalok.

 

IV.

Én az éjjel nem aludtam egy órát / végighallgattam a babám panaszát / éjfél után kezdtem el-elmaradni / érted, babám, de sokat kell szenvedni.

 

V.

Kék ibolya búnak hajtja a fejét / mert az  égből nem öntözik a tövét / szállj le, harmat, szállj le, harmat, kék ibolya tövire / most találtam egy igaz szeretőre.

 

 

 

Búza, búza három tábla búza

 

 

I.

Búza, búza, három tábla búza / közepibe van egy tearózsa / széle piros, a közepe sárga / adj egy csókot, babám, utoljára.

 

II.

Árpa, árpa, három tábla árpa / közepibe van egy rezgőnyárfa / nyárfa válik a levelitől / én is elválok a kedves szeretőmtől.

 

III.

Repce, repce, három tábla repce / közepibe van egy bús gerlice / maga is azt mondja / rám illik egy legény csolkja.

 

IV.

Erdő, erdő, iharosi erdő / az én babám benne a kerülő / én is voltam annak kerülője / barna legény igaz szeretője.

 

V.

Lányok, lányok, jól meggondoljátok / a legénynek csolkot ne adjatok / mert a csolk nem esik hiába / ring a bölcső kilenc holnapjára.

 

VI.

Zsálya, zsálya, három bokor zsálya / ki nevelt föl, babám, ekkorára / édesanyám nevelgetett engem / barna kislány lett az én kedvesem.

 

VII.

Láris-láris, piros bugyelláris / nincsen abban egy árva krajcár is / eluntam a portáslegényt várni / le kellett a rácsos kaput zárni.

 

VIII.

Nincs szebb madár az égi madárnál / mer’ az mindig a levegőbe’ jár / ha leszáll is, fészket rak a fára / jó éjszakát, babám, utoljára.

 

IX.

Nézlek, babám, de hiába nézlek / nem való vagy te szegény legénynek / mer’ én szegény és te jó gazdag vagy / így hát, babám, nem hozzám való vagy.

 

 

 

Kék a kökény, recece

 

 

I.

Kék a kökény, recece / ha megérik, fekete / én utánam, barna legény, ne gyere / én utánam, barna legény, soha ne gyere / mert kék a kökény, recece / ha megérik, fekete.

 

II.

Szánt a babám, recece / a kapuvári határba / zörög a lánc az ökrei nyakába / kemény a föld, még a vaseke se járja / minden lánynak, recece / szép a maga babája.

 

III.

Ej, te barna kislány / mit viszel a kosárba / orvosságot vüszök én a csatába / ellőtték a  babámnak jobb kezét, a bal vállát / oda vüszöm, recece / a doktor úr orvosságát.

 

IV.

Ej, te kislány / mit viszel a kosárba / mi van a te szíved alá zárva / olyan nehéz, ki se merem mondani / nem akar a, recece / kis angyalom szeretni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kapuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr952358130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása