A Kanizsai család kapuvári várnagyai 1425-ben kisebb polémiába keveredtek Antal préposttal, a premontrei rend csornai egyházának elöljárójával. A két fél között támadt nézeteltérést Kanizsai István és János 1425. március másodikán kelt levele igyekezett elsimítani. A latin nyelvű okmány magyar ferdítésben így hangzik:

„Kanizsai István volt királyi ajtónállómester, valamint [Kanizsai] Miklós, hajdani királyi tárnokmester fia, János, együttesen és egyenként is, várnagyainknak és képviselőinknek, akik most és a jövőben Kapu nevű várunkban működnek, üdvözletüket küldik, őszinte szeretettel. Az istenfélő férfiú, Antal úr, a mi csornai egyházunk prépostja alázatosan és jámborsággal azzal esedezett hozzánk, hogy a mi Kapunkhoz tartozó erdőinkben embereit és jobbágyait a faszállításban ne háborgassák és ne zaklassák, és minthogy egyházunkat inkább támogatni akarjuk, mintsem fenyegetni, a prépost kérelme felé hajlandóságot mutatva azt ennélfogva engedélyezzük, így mostani megerősítésünknél fogva úgy igazítunk el benneteket, hogy amennyiben a fent említett jobbágyok vagy a szolgálatában állók a jövendőben fáért a birtokunkra átmennek, mindenütt szabadon és bármiféle akadályoztatás nélkül átengedni kötelezni tartoztok, és ezt ne merészeljétek és ne bátorkodjatok megsérteni valamilyen módon, föléjük bármiféle vám kivetése által terhelni vagy megsarcolni őket, és ezt mostani levelünkkel világossá tettük. Most pedig ennek előadása után ezt átadjuk, megparancsolva, hogy másként cselekedni ne merészeljenek. Kelt a mondott Csornán, a Dicsőséges Szűz ünnepe utáni hétfőn, az Úr ezernégyszázhuszonötödik esztendejében.”

A Kanizsaiaknak/Kanizsayaknak, mint köztudott, 1387 óta van közük Kapuvárhoz, amikor is Zsigmond a várat nekik adományozta. A szövegben szereplő István és Miklós a 14. század végén és a 15. század első felében mint az ország befolyásos bárói előkelő politikai pozíciókat is szereztek.

A család a feltételezések szerint az Osl nemzetségből származik, közvetlen ősüknek Csornai Imre fiát, Lőrincet tartja a kutatás. Így függ össze elsőként a Csornai név Kapuvárral. Az Osl nembeli Csornai Lőrinc az oligarchák elleni királyi küzdelmek időszakában Károly Róbert oldalára állt, és a Kőszegiekkel szemben szerzett dicsőséget magának, amit aztán hatalommá konvertálhatott. Hadi tetteinek elismeréséért I. Károly 1321-ben a Kőszegiektől meglovasított zalai birtokokkal jutalmazta, többek között Kanizsa várával, amely megalapozta a család anyagi, és ezzel együtt politikai felemelkedését. Új vára után Lőrinc leszármazottait Kanizsaiaknak kezdték nevezni, pozícióik révén eztán a híradás is felszaporodik róluk. Csornai, azaz Kanizsai Lőrincnek öt fia ismeretes: János, István, Miklós, Lőrinc és Benedek. Közülük János leszármazottai, aki 1347-ben részt vett I. Lajos első nápolyi hadjáratában, és Varasd megye főispáni tisztét is viselte, emelték címekben is megnyilvánuló gazdag kulákká a családot. Kanizsai Jánosnak négy fia volt, Miklós, Lőrinc, János és István, akik Lőrinc kivételével sűrűn forgolódtak a nagypolitikában. Ezek a fiúk, Miklós, János és István kapták meg 1387-ben Kapu várát.

A fenti levél egyik kiadója tehát Kanizsai János fia, István volt, akiről a szöveg megemlíti, hogy királyi ajtónállómesterként (ianitorum regalium magister) működött. Kanizsai István először 1369-ben bukkan felszínre az iratokban, vagyis bizonyosan korábban született. Amikor a nőági örökösödést el nem ismerő Horvátiak lázadást szítottak I. Lajos lánya, Mária királynő ellen, Kanizsai István őt és I. Lajos király özvegyét, Erzsébetet védelmezte 1386-ban. Horváti János a királynőt és a királynét fogságba ejtette, az őket oltalmazó Kanizsai Istvánt is egy évre bebörtönözték. Horváti János 1387 elején kimerítette a súlyos testi sértés fogalmát, Erzsébet nyakát ugyanis lánya, Mária szeme láttára olyan erősen szorongatta, hogy a királyné menten kimúlt. Nem sokkal később azonban mégis Mária férjét, Luxemburgi Zsigmondot magyar királlyá koronázták. Minden bizonnyal Zsigmond támogatása is szerepet játszott abban, hogy a Kanizsaiak ebben az évben megkaparintották tőle Kapuvárt – nyilván nem puszta hálából, hanem mert a Zsigmondot támogató arisztokrata maffiát birtokadományokkal lehetett megkenni. Kanizsai István bátyja, János, a kapui vár másik ura ugyanebben az évben és nyilván a támogatásért cserébe esztergomi érsek, és ezzel együtt főkancellár lett. 1401-ben ugyan fellázadt Zsigmond ellen, két évvel később azonban ismét a király pártján találjuk, sőt 1414 és 1417 között helytartóként kormányzott, majd elkísérte Zsigmondot a konstanzi zsinatra. 1418-ban Konstanzból írt birtokügyben egy levelet Gersei Jánoshoz, Zala vármegye főispánjához. János 1418-ban halt meg. Kanizsai István az ő közbenjárására szerezte meg a székely ispán címet, és amikor a király 1395-ben törökellenes havasalföldi hadjáratot szervezett, az ő feladata a szorosok eltorlaszolása volt. Ebbéli érdemeiért ugyanebben az évben kapta meg a főajtónállómesteri fantomcímet, amely a királyi testőrség elöljáróságát jelentette. Ugyancsak 1395-ben, március 11-én adta neki Zsigmond a Somogy megyei Ormánhida és a Győr vármegyei Varjas birtokát. Mint security-s 1401-ig volt pozícióban, a fenti levél megírásának időpontjában tehát már nem. Zsigmond a havasalföldi hadjárat sikerétől megrészegedve a törököt egész Európába kiűzni szándékozó háborút kezdeményezett, de 1396-ban Nikápolynál kedve alighanem lelohadt. Távollétében az ország kormányzását többek között Kanizsai István testvérére, Miklósra bízta, ahogyan azonban nálunk szép szokás, a főurak pozíciójukat saját hatalmuk építgetésére használták fel. A legfőbb genyó nem is ő volt, hanem másik testvére, János, esztergomi érsek, Zsigmond bizalmasa. Kanizsai János ugyanis lázadás címén befeketítette Lackfi István vajdát, akit tőrbecsaltak, és segítséget nyújtottak neki abban, hogy hamarabb itt hagyhassa e földi siralomvölgyet. Kanizsai János célja a Lackfi-gyilkossággal az volt, hogy rátenyerelhessen a halott vajda birtokaira, s lám, egészen véletlenül, 1397-ben Zsigmond király Simontornyát éppen Kanizsai János érseknek, és testvéreinek, Miklósnak és István ajtónállómesternek adományozta. István ekkor somogyi ispán, 1401-ig komáromi ispán is volt, később, 1411 és 1427 között a forrásokban soproni ispánként fordul elő. 1415. június 17-én Szepetneken kelt levelében a kismartoni és a szarvkői várnagyoknak azt írta, hogy a vasvári káptalan ilmici birtokát és az azon élő jobbágyokat oltalmazzák meg, az állatok ottani legelését ne korlátozzák – a levélírás célja tehát összecseng a fenti, 1425-ben írt levéllel. Kanizsai István Kismartonban ferences kolostort is alapított, egy 1420. november 9-én Csapodon kelt oklevél szerint Kanizsai János esztergomi érsek lelki üdvéért, melyhez jövedelmet is szolgáltattak. Itt volt testvérének, Miklósnak a sírköve is, ám miután Kismarton zaciba adás következtében 1445-ben kikerült a család tulajdonából, a követ valószínűleg Csornára szállították. Kanizsai István 1427 és 1429 között halálozott el, egy fia volt, László, szintén soproni ispán, 1434-re már ő is alulról szagolta a zibolyát.

A levél másik kibocsátója a szöveg szerint Kanizsai Miklós tárnokmester (tavernicorum regalium magister) fia, János volt. Kanizsai Miklós a címeket előszeretettel halmozó János esztergomi érseknek-főkancellárnak és István ajtónállómesternek volt a testvére. 1385-ben magyaróvári várnagyként szerepel, abban az évben, amikor testvéreivel együtt megszerzi Kapuvárt, soproni ispán is volt egyben, később emellett zalai és vasi főispánként is emlegetik. Tárnokmesterként legkorábban 1388-ban fordul elő, és tíz évig nem is eresztette. Afféle pénzügyminiszteri feladata mellett a hét ún. tárnoki városban a királyi jelenlét bíróságát is vezetnie kellett. 1390-ben hasonlóan Kapuvárhoz, Zsigmond király Sárvár és Léka várát testvéreivel közösen ajándékozta neki, Sárvár azonban nemsokára füstté lett. Miután ugyanis a Kanizsaiak Nápolyi László pártjára álltak Luxemburgi Zsigmond ellenében, a király 1403-ban ostrommal visszavette tőlük, majd 1409-ben Ozorai Pipónak adományozta. Bár Zsigmond amnesztiában részesítette Miklóst is, ezt követően kegyvesztett lett, és visszavonult a nagypolitikától. A zalai Kehida mellett (amit még a családalapító Csornai Lőrinc kapott 1322-ben I. Károlytól) az Örményes-hegyen pálos kolostort alapított, ahelyett hogy kurvajó könyveket írt volt a szociáldemokráciáról. Miklós mester 1405 körül búcsúzott el tőlünk, két fia volt: János és István.

Ő, Kanizsai János a levél másik szerzője, akinek tehát István ajtónállómester a nagybátyja volt. 1406-ban fordul elő első ízben. Ebből az évből két olyan okmány is fennmaradt, melyben a fenti, 1425-ben kelt levélhez hasonlóan együtt szerepelnek. 1406. június 24-én Miklós tárnokmester fia János és István volt ajtónállómester szerződést kötött Harkai Péterrel és fiaival, augusztus 31-én pedig Újkért zálogosították el. 1410-ben Miklós fiait (Jánost és Istvánt), János érseket, és az ő testvérét, Istvánt egy birtokiktatás kapcsán említik, 1410-ben Miklós fia János szintén egy birtokügy kapcsán hallat magáról. 1411-ben a családtagjaival együtt bevezették a Simontornya melletti Németi birtokába. Testvére, Miklós fia István 1411. november 13 és 1412. január 27 között halálozott el. A tárnokmester János nevű fia 1415-ben István ajtónállómesterrel együtt bukik elő, amikor is Okában (Oggau) birtokhoz és a Lajta folyón malomhoz jutnak, amit sichisdorfi Siebenhirter (ez a kombináció már majdnem Schicklgruber) Ulrik és testvére, Gengel adtak el nekik. János Kanizsai Jánost, az esztergomi érseket Konstanzba is elkísérte a zsinatra. 1421-ben István volt ajtónállómesterrel kerül elő egy birtokügyben. 1424-ben Zsigmond megerősítette számukra az Ozorai People-val kötött birtokcserét, a Kanizsaiak ugyanis ebben az évben Simontornyáért cserébe (amit még a bűnszövetkezetben előre megfontolt szándékkal elkövetett Lackfi-gyilkosság jutalmául kaptak meg) Sárvárt adták (amitől pedig 1403-ban fosztattak meg, amikor a király ellen fordultak). István ajtónállómester halála után ő, Miklós fia János lett a soproni ispán, de sokáig nem töltötte be ezt a posztot, mert 1429-ben azt mondta az életnek, hogy csá. Ennek a Kanizsai Jánosnak egy fia ismeretes, akit Imrének hívtak, az ő ideje alatt kerül majd Kapuvár vára ideiglenesen a Rozgonyiak kezére 1443 és 1446 között.

A fenti, 1425-ben kelt levél szerint Antal csornai prépost kérelmére határozott Kanizsai István volt ajtónállómester és Miklós tárnokmester fia, János. Mármost, ki a rák ez az Antal? Először is azt tudhatjuk róla, ami nyilvánvaló: 1425-ben a csornai konvent vezetője volt. Meglehetősen sok oklevél maradt vissza a sublótban, melyben nevét említik, közülük azonban számos írás érdemi többletinformáció nélkül ugyanarra az ügyre vonatkozik. 1408-ban már csornai prépost volt, ugyanis június 17-én levelet írt Sopron városához, melyben megbízottja, Magyar Pál szőlőműveléssel kapcsolatban járt el. 1412-ben Antal kérésére Zsigmond megerősített egy 1399-es oklevelet. 1411. július 12-én neve oly módon kerül elő, hogy Zsigmond király az országbíró, Rozgonyi Simon közvetítésével a pannonhalmi monostortól Antal csornai prépost és a győri káptalan közötti per elhalasztását kéri, mondván, ő, az uralkodó német földre túrázik (egyébiránt Kanizsai János esztergomi érsekkel együtt). Az ügyet aztán különféle okok miatt vagy százezerszer naftalinba tették: 1417-ben Perényi Péter országbíró prorogálta a pert, akárcsak 1419-ben, vagy 1420-ban, hol azért, mert Kanizsai István az ügyben nem jelent meg, és nélküle dönteni nem lehetett, hol a perben érdekelt Hédervári Lőrinc igazolatlan hiányzása miatt. 1420-ban Antal prépost a kanonokrend képviseletében esküt tett, hogy Kisbarátiban jobbágyaik nem az ő megbízásából ölték meg a győri káptalan egy jobbágyát, és nem az ő akaratukból fogtak el két jobbágyot, akiket Kapuváron Kanizsai István volt ajtónállómester őrizetébe helyeztek.

Egy 1418. április 19-én kelt oklevél tematikai rokonságot is mutat az 1425-ös írással, abban ugyanis a vezérfonal szintén „erdészeti”: Ekkor ugyanis Antal a csornai premontrei egyház képviseletében egy ekealja nagyságú, Potóföldének nevezett földet, mely a Rábaközben fekszik, a Vásárosfalui családnak adott át, hogy védelmezzék. Ezen a Potóföldén tudniillik egy Felerdőnek nevezett vadon terült el, melyet Vásárosfalui Osl és Herbort helyreállítottak, újraerdősítettek. Ezt az erdőt a csornai egyház most vissza kívánta venni Vásárosfalui Osl fiától, Jánostól, csakhogy mivel ez az erdő a konvent más birtokaitól távol feküdt, inkább egyezséget kötött Jánossal. A szerződés értelmében az erdő védelmét Antal prépost a továbbiakban is a Vásárosfaluiak kezén hagyta, megbízott bennük, hiszen erdőtelepítéssel jól kultiválták a területet. Ennek fejében ugyanakkor azt szabta feltételként, hogy az erdőt a család leszármazottai ne irtsák ki, és a monostor a saját céljaira minden akadály nélkül használhassa. Ez utóbbi párhuzamban áll az 1425-ben kelt levéllel, melyben Antal szintén a faszállítás (mármint fa-szállítás, mert a Wörd kolega máris nyomja az ilyen szót nem illik papírra/képernyőre vetnit) szabad engedélyezéséért szállt síkra. Abban az évben, amikor a kapui várnagyokhoz szóló oklevelet kiadták, május 7-én egy másik irat arról számol be, hogy a minden bizonnyal jó gazdasági szakembernek is számító csornai prépost egy per után a Czirákiak egy dénesfai birtokára tenyerelt rá.

A nagybaráti viszály mellett hasonlóképpen sok oklevél maradt fenn a bakonybéli apátság és a csornai konvent közötti perről. Antal 1424. augusztus 8-án Csornáról keltezett levelében kérte a béli apátot, hogy közölje vele döntését a Győr megyei Ponyvád ügyében, amellyel elmondása szerint az ő, azaz a csornai konvent gyarmati jobbágyai élhettek. A használati jogért folytatott harc ezek szerint nem sokkal azt megelőzően kezdődhetett, és kölcsönös csereüzletként indulhatott, de 1428-ban már éleződött az osztályharc, ugyanis ekkor Mihály apát már zúgolódott a Csornához tartozó gyarmatiak miatt, s ezért az ő kérésére a megyei alispán, Varjú Gergely vizsgálatot tartott, s minden bizonnyal döntése Mihálynak kedvezett. Nem sokkal később, 1429-ben ugyanis Mihály béli apát panaszára már eltiltották Ponyvád használatától azokat a gyarmati jobbágyokat, akik Antal prépostságának voltak alárendelve. Ebbe azonban a konvent nem nyugodott bele, és a felek per útján kívánták rendezni viszonyukat Ponyvád ügyében, ám addig is kölcsönösek voltak az ellenségeskedések, s alighanem a béli apát biztonsági emberei revansot vettek a gyarmatiakon. A pert több ízben elnapolták, mígnem 1429. április 4-én Mihály béli apátot Zsigmond király elé idézték, hogy színt valljon annak a terménylopásnak és a javak megkárosításának tárgyában, melyet Antal prépost birtokán, Gyarmaton elkövettek. Áprilisban a pannonhalmi konvent jelentette Zsigmondnak, hogy a bakonybéliek erőszakosságáról szóló hírek igazak. Antal pert indított a béli apát ellen, ezt azonban megint csak többször elhalasztották, és még 1435-ben Pálóci Mátyus nádor is, aztán 1437-ben a nádori címet időközben elnyerő Hédervári Lőrinc is azt írta, hogy a döntést tovább prorogálják. Végleges döntés még 1458-ban sem született, Antal azonban ekkor már nem élt, az akkori csornai prépostot ugyanis Pálnak hívták.

Antal neve 1434-ben egy birtokcsere kapcsán merül fel, amikor is Nagylózson egy jobbágytelket adott Lózsi Beled fiának, Gáspárnak, aki azt megelőzően egy Jánosfalvának nevezett birtokot tulajdonolt, mely a csornai határban feküdt. 1436-ban a csornai monostor a fraknói grófok által bírt két jobbágytelekkel gyarapodott.

Roppant érdekes módon kerül elő Antal prépost neve egy 1437. december 22-én kelt okmányban, mely szép mese az elszaladt nyúlpaprikásról. Eszerint ugyanis a csornai prépost és annak Mátyásnak nevezett vicai molnárja, és a molnár testvére, Miklós vadászatra indultak (erről a vicai malomról oklevelekből tudható, hogy már több évszázada a csornai premontreiek tulajdonában volt). A téli este jól indult. A vadászat helyszíne egy Fortunád nevezetű helység határa volt, amely mára már elpusztult, és valahol a Vica, Vadosfa(lva) és Mihályi által körbefogott Bermuda-háromszögben tűnt el. Lesben állás közben azonban nem várt fejlemény adódott, ugyanis nemcsak ők hajhászták az állatokat, mert a szomszéd birtokosok meg őrájuk vadásztak. Miközben ugyanis a nyulak elfogása érdekében kifeszítették hálójukat, a mihályi Csák Lászlóék rájuk támadtak, és elkobozták tőlük minden vadászszerszámukat, nyilván azért, hogy a nyúlpaprikást ők csókolhassák be. Mindennek tetejébe Antalt, hogy tudja, hol a helye, még jól el is picsázták. A méltóságában megalázott prépost, miután sajgó tagjait bekenegette Fastum-géllel, a rajta esett sérelmet nem hagyta annyiban, az ügyet a győri káptalan útján a király elé citálta, de hogy milyen büntetést kaptak, ha kaptak, a mihályiak, írás nem maradt fenn, lehagyva a csattanót a novella végéről – bár a történetben így is csattant egy s más.

1438-ban a csornai konvent képviseletében Antal prépost eltiltotta Rohonci Istvánt attól, hogy Vásárosfalura rátegye a kezét, érdekes módon azonban nemcsak neki szólt be, hanem Habsburg Albert magyar királyt is gátolni akarta, hogy a falut kiszemelt új tulajdonosának eladományozza. Antal a középkori iratokban 1439-ben fordul elő utoljára, 1446-ban a prépostot már Pálnak hívják. Antal tehát 1439 és 1446 között halálozott el, így több mint harminc évig állt a csornai premontrei egyház élén, amelynek már 1408-ban vezetője volt, és az is maradt legalább 1439-ig.

A fenti okiratban Kanizsai István volt ajtónállómester, Kanizsai Miklós volt tárnokmester, és fia János soproni ispán, valamint Antal csornai prépost mellett megemlítik a kapuvári várnagyokat (castellanusokat) is. Minthogy a tisztség többes számban áll, egynél több volt belőlük, valószínűleg kettő. Feladatuk minden bizonnyal nemcsak a vár irányítása volt, hanem a Kanizsaiak kapuvári tartományának kormányzása is. A tulajdonosok természetesen nem tartózkodtak mindig a várban, sőt, alighanem igen ritkán, magas pozícióik és a harácsolás nemes teendői máshová szólították őket, ezért – a már századok óta kialakult gyakorlat szerint – a vár irányítását familiárisaikra testálták, hogy azok az ő nevükben járjanak el. Persze az sem bizonyos, hogy a várnagyok nem adták tovább feladataikat helyetteseiknek, s maguk a cím birtoklásán túl nem szívesebben ültek inkább a plazmatévé előtt, lábuknál kannás borral. A kapuvári várnagyok nevét a szöveg – ó, minő fájdalom – nem hozza, így nem tudjuk, hogyan hívták őket. Miután azonban a kapuvári várnagyi pozíció már a 14. században rendszerint összekapcsolódott a rábaközi ispáni vagy alispáni címmel (a rábaközi és a soproni ispán viszonya nem tisztázott, de mintha a megyei ispánt a Rábaközben a rábaközi al-, ispán helyettesítette volna), és mivel a Kanizsaiak a 15. században szinte örökletesen viselték a soproni ispáni rangot, nem elképzelhetetlen, hogy ekkor, 1425-ben a kapui várnagy egyúttal rábaközi (al)ispán is lehetett. Márpedig a rábaközi alispán neve 1425-ből fennmaradt, állítólag Herméni Péternek hívták, így nem kizárt, persze nem is tuti, hogy a szövegben említett egyik várnagy ő lehetett.

A levélben felmerülő személyek vázlatos rajza után a szöveg tartalmára áttérve elmondható, hogy azt a tulajdonosok címezték kapuvári képviselőiknek, melyben utasítással látták el őket. Amíg a csornai konvent főnöke 1418-ban a Potófölde nevű birtokon levő Felerdőnek nevezett erdő ügyét a területére vonatkozó bíráskodási hatalmával élve a saját jogán intézte el Vásárosfalui Jánossal, addig 1425-ben igazságtételért közvetítőhöz, a terület birtokosához fordult. A Kanizsaiak kapuvári várnagyai és a csornai egyház közötti ellentét előzménye nyilvánvalóan az lehetett, hogy a várnagyok a prépost embereit akadályozták a faszállítás szabadságában. Minden bizonnyal a dörzsölt fickó, Antal prépost árulkodott Kanizsai Miklósnak és Kanizsai Jánosnak a csúnya tettről, elképzelhető, a földesurak Antal csornai szóbeli elbeszéléséből szereztek tudomást az esetről. Az uradalom tulajdonosai ugyanis 1425. március 2-án éppen Csornán, tehát a premontreiek rábaközi központjában tartózkodtak, a keltezés szerint innen született az utasítás. Ez aztán valószínűvé teszi, hogy a prépost ekkor panaszkodott neki, és ennek hatására született meg az okmány, amint írták is, Antal úr kérésének tesznek eleget. Amíg az 1418-as hasonló tartalmú levélben nemcsak a fahordás szabadságát határozták el, hanem azt is, hogy az erdőt a csornai monostor szabadon használhatja, addig a hét évvel későbbi iratból nem egészen kristálytiszta, hogy a Kanizsaiak engedélye csak a fahordás akadályoztatásának megszűnésére vonatkozott-e, vagy pedig arra is, hogy fát a kapuvári domínium területéről is vételezhetnek. A fahordás helyszínére vonatkozóan nincsen konkrét információ, de aligha kétséges, hogy olyan (Rábaközben fekvő) területről volt szó, ahol a csornai konvent és a kapui uradalom földjei metszették egymást. A konvent birtokai közül legvalószínűbben a Rábaköz délnyugati része, Beled–Vica–Szil környéke, vagy talán Osli vidéke jöhet számításba, melyek a kapui várhoz tartozó birtokokkal határosak voltak.

A csornai hiteleshely pecsétje

De hogy a vérbe jön össze a csornai premontrei egyház a Kanizsaiakkal? Hát úgy, hogy. A csornai monostort a 12. század végén vagy a 13. század első évtizedeiben alapították, és 1247-ben már hiteleshelyként szerepelt. Nemzetségi monostor volt, ugyanis az Osl nem 1230-ban gazdag adománybirtokokkal halmozta el, a hiteleshely pecsétjén olvasható szöveg is erre utal: S. Conventus de Chorna Oslonis. Ezt az 1230-as oklevelet Pálóczi László nádor 1436-ban éppen a fent részletezett Antal prépost kérésére írta át. Az Oslok pedig, amint az eddigiekből kitűnt, a Kanizsaiaknak, a kapui vár földesurainak ősei voltak, a családalapító az a Lőrinc, aki a kanizsai jackpot elnyerése előtt korábban Csornainak hívatta magát. Kapuvár birtokosain keresztül így jutunk vissza Csornához és a Csornaiakhoz. Minthogy a Kanizsaiak a csornai egyház kegyurai voltak, érthető, hogy 1425-ben Antal prépost a Kanizsaiak tulajdonát képező kapui tartomány és a konvent vitájában patrónusához fordult. Kanizsai Istvánnak és Kanizsai Miklós fia Jánosnak pedig természetesen a feszültség szítása helyett annak tompítása állt érdekében, mivel mind Csornán, mind a kapui várban érdekeltek voltak, ezért birtokháborítás helyett a megegyezést keresték. De lám, Antal és a kapuvári várnagyok konfliktusa képében a két szomszédvár, Csorna és Kapuvár bizonyos értelemben már akkor is rivalizált egymással. Ehhez adódott hozzá, hogy Hunyadi Mátyás 1471-ben a hiteleshelyeket saját kegyurasága alá vonta, és a prépost kinevezésének joga már nem a Kanizsaiakat, hanem őt illette meg. Csorna szerencsétlenségére, ugyanis azt követően, hogy a Mátyás által kijelölt új prépostot a király halála után szélnek eresztették, újból a Kanizsaiak választottak elöljárót. II. Ulászló egy 1495-ös levele szerint az új prépost 1490-ben a csornai konventet rövid időre Kapuvárra helyezte át, a Kanizsaiak várába, a hiteleshelyi tevékenység megszűnt. Vele együtt áttalicskázták Kapuvárra a pendrive-on tárolt hiteleshelyi levéltárat is, hamarosan azonban a konventtel együtt visszaköltözött Csornára. II. Ulászló említett levelével ugyanis 1495-ben ötévnyi távollét után visszaállította a hiteleshely működését, immár újból Csornán, így a csornai konvent 1490 és 1495 között működött Kapuváron. Na így, a kegyuraság révén randizott egymással a família és a csornai premontrei egyház, meg Kapuvár és Csorna. Így fialták a Csornaiak Kapuvár birtokosait, azok meg így fialtak stexet az ideiglenesen Kapuvárra is átkerülő csornai premontreieknek. 

Irod. (zanzásítva):

Nagy Imre (szerk.): Sopron vármegye története. Oklevéltár I–II. Sopron vármegye közönsége, Sopron, 1889–1891.

Mályusz Elemér (szerk.): Zsigmondkori oklevéltár (= ZsO.). II./2. (1407–1410). OL, Bp., 1958.

Mályusz Elemér–Borsa Iván (szerk.): ZsO. III. (1411–1412). MOL, Bp., 1993.

Uő: ZsO. VI. (1417–1418). MOL, Bp., 1999.

Uő: ZsO. VII. (1419-1420). MOL, Bp., 2001.

Borsa Iván–C. Tóth Norbert (szerk.): ZsO. VIII. (1421). MOL, Bp., 2003.

Uő: ZsO. IX. (1422). MOL, Bp., 2004.

C. Tóth Norbert (szerk.): ZsO. X. (1423), MOL, Bp., 2007.

Belitzky János: Sopron vármegye története. I. Bp., 1938.

Lővei Pál: Kanizsai Miklós tárnokmester sírköve. SSz. 2000/2. 163–167.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.