Pátzay Pál, Kapuvár szülötte készítette az első Wallenberg-emlékművet a világon. A történelem éles kanyarjainak köszönhető, hogy aligha van Magyarországon még egy olyan szobor, amely ilyen kalandos pályát tudhatna magáénak, szimbolikus szinten megismételve ezzel a svéd követségi titkár tragikus sorsát.
 
 
Védett házak
Raoul Wallenberg svéd diplomata 1944. július 9-én érkezett Budapestre, amikor a zsidó lakosságot a deportálások fenyegették. Wallenberg saját életét is kockára téve Svédország nevében számos védő-útlevelet adott ki zsidó személyeknek, hogy így meneküljenek meg a Holokauszttól. Szálasi októberi hatalomra kerülése után is folytatta embermentő tevékenységét, az Újlipótvárosban számos ún. védett házat, gettót alakított ki, ezzel több tízezer zsidó életét mentette meg a biztos pusztulástól. Mentőakcióját a Duna-partra kísért zsidók esetében is folytatta, akiket az utolsó pillanatban szabadított meg a nyilasok karmai közül. Raoul Wallenberg a jutalmat a fővárosba érkező szovjet csapatoktól kapta meg, akik életmentő munkásságáért letartóztatták, amelyben szerepe volt Malinovszkij szovjet marsallnak is. A svéd diplomata 1945. január 17-én Budapestről rejtélyes körülmények között eltűnt, autóját kirabolták. Egy rádióban felolvastatott márciusi sajtóközlemény szerint Wallenberget Debrecenbe menet a nyilasok meggyilkolták, a történeti kutatás szerint azonban valójában a Szovjetunióba hurcolták. Halálának pontos időpontja nem tisztázott, egyes vélemények szerint 1947-ben halt meg a lubjankai börtönben (a titkosrendőrség székháza), Szolzsenyicin azt állítja, hogy ő a Szovjetunióban még találkozott vele.
 
 
Szoborállítási tervezet
A háború befejeződése után 1945 őszén alakult meg a Wallenberg Bizottság, amely azt tűzte ki célul, hogy könyvkiadással és szoborállítással emlékezik meg a svéd diplomata budapesti tevékenységéről. A bizottság egyik védnöke Zsedényi Béla volt, akit 1944. december 21-én Debrecenben az Ideiglenes Nemzetgyűlés elnökévé választottak, majd részt vett a Magyar Függetlenségi Párt megszervezésében is. A másik védnök a szociáldemokrata Szakasits Árpád volt, aki 1945 márciusától viselte a Budapesti Nemzeti Bizottság elnöki tisztét. Egyik első lépéseként a Wallenberg Bizottság 1945. november 11-én levélben fordult Vas Zoltánhoz, Budapest polgármesteréhez, azt kérve a fővárostól, hogy engedélyezze emlékmű felállítását. A szobor felállításának helyszínéül a XIII. kerületet, az újlipótvárosi Szent István parkot szemelték ki, a helyszínválasztásban nagy szerepet kapott, hogy a Wallenberg által védett házak itt, a Szent István körút, Szent István park, Pozsonyi utca, Pannónia utca által határolt területen álltak. Az emlékmű anyagi költségeit közadakozásból kívánták megvalósítani, megmintázására Pátzay Pált kérték fel. Pátzay 1945 júliusában még nem dolgozott, mert állítása szerint ekkor nem volt műterme. A Wallenberg Bizottság fővároshoz intézett levele szerint viszont novemberben már elkészítette a leendő emlékmű kismintáját: „A szobor modelljét Pátzay Pál szobrászművész már elkészítette. A Wallenberg-akció volt védettjei kézséggel adják össze a szobor felállításának költségeit, erre máris megfelelő ajánlások történtek”. 1945. június 21-én a Pesti Zsidó Hitközség írásban fejezte ki háláját Wallenbergnek emberek tízezreinek megmentéséért, mivel azonban a svéd diplomata tartózkodási helye ismeretlen volt, a levelet stockholmi címére küldték. A szobor felállítását anyagi hozzájárulással támogatta a Kontrollbank, a Goldberger-gyár, a Leszámító Bank, az Orion-gyár, a Községi Takarékpénztár, a Hitelbank, a Kereskedelmi Bank, a Magyar Olaj, illetve számos értelmiségi és más magánszemély. Állami támogatást az ország háború utáni nehéz gazdasági helyzetére való tekintettel nem kívántak igénybe venni. Az országból elüldözött, majd 1946-ban éppen svédországi emigrációjából hazatelepülő Fischer Annie világhírű zongoraművész hangversenyt adott, melynek bevételeit a Pátzay által készítendő szobor számára ajánlotta fel. A Wallenberg Bizottság levelére Vas Zoltán 1945. november 17-én úgy válaszolt, hogy Budapest székesfőváros hozzájárul az emlékmű felállításához. Pár nappal később, november 24-én a főváros úgy határozott, hogy a Szent István parkban felállítandó szobornak a Duna felé kell fordulnia, alighanem azért, hogy így emlékeztessen a nyilasok által a Dunába lőtt zsidókra, melyek közül Raoul Wallenberg sokakat megmentett. Vita alakult ki arról, hogy a park melyik részére helyezzék el a térplasztikát. Eleinte azt tervezték, hogy a tér közepére állítják fel, ezt azonban a városrendezés nem támogatta, mondván a park kis mérete miatt ez nem a legmegfelelőbb választás. Így született meg 1946. május 19-én a végleges döntés, hogy Pátzay Wallenberg-emlékművét a Szent István park északi részén helyezzék el. Ugyanebben az évben Budapesten utcát is elneveztek a svéd embermentőről.
 
 
 
 
Pátzay a Wallenberg-emlékművön dolgozik (1948)
 
 
 
 
A hiperinflációból adódó nehézségek
A belügyminiszteri engedély beszerzése után 1946-ban megindult a gyűjtés. Igen ám, csakhogy a pengő értéke 1945-1946-ban olyan rohamosan romlott, hogy a közadakozás kevés sikerrel járt. 1946. február elsején a pengő helyett Magyarországon új pénznemet vezettek be, a forintot. A Wallenberg Bizottság újabb beadvánnyal fordult Budapest Polgármesteri Hivatalához, melyben azt kérte, hogy a főváros 3500 forinttal járuljon hozzá az emlékmű felállításához, és az odaszállítást is saját költségén vállalja. A bizottság könyvet is szándékozott kiadni a svéd diplomata pályájáról, amelynek teljes bevételét szintén a szoborra kívánták fordítani. Lévay Jenő tollából meg is született a Raoul Wallenberg regényes élete, hősi küzdelmei, rejtélyes eltűnésének titka című – sokáig egyetlen – Wallenberg-monográfia. Az életrajzi kötetet azonban végül nem a Wallenberg Bizottság, hanem a Magyar Téka jelentette meg 1948-ban, így ebből annak ellenére nem származott anyagi bevétel a szoborállítás céljára, hogy Lévay lemondott a szerzői díjról. A pénz nemcsak magához a szobor elkészítéséhez kellett, hanem ebből akarták díjazni Pátzay Pál munkáját, illetve a Dunaparti Kőbányákat, mely az emlékmű talapzatát készítette el. A háború során tönkretett ország viszonyai közepette a főváros nem szívesen áldozott volna fel anyagiakat a szoborra, de az emlékművet más módon támogatta. A bizottságnak a pénzügyi hátteret végül sikerült előteremtenie. Pátzay Pál 1945-ös, 70 cm magas kismintájáról 1947-ben készült el a nagyminta, 1948-ban pedig a kivitelezés. A szobrot Gusmano Vignali (1867–1953) öntötte ki. Az emlékműről szakvélemény is készült, mely plagizálás miatt nem támogatta Pátzay szobrának felállítását, megfogalmazása szerint ugyanis a párizsi Luxemburg-kertben álló szobor feltűnően hasonlít erre.
 
 
A fasizmus kígyója
 Pátzay szobra egy három méter magas svéd gránit talapzaton állt, melynek szélesebbik oldalába van bevésve Wallenberg képmásának féldomborműve. Ezen a gránittalapzaton helyezkedett el a bronzból készül alak, melynek legmagasabb része a bot, öt méter nyolcvan cm magasan. A tulajdonképpeni szobor egy meztelen férfi megfeszülő testét ábrázolja, amint egy hatalmas kígyóval harcol. A kígyót az erő kifejezése érdekében a művész hullámmozgásban ábrázolta, feje a férfifej felé fordul. A férfi egyi keze mellett a lábát is a kígyó törzsére helyezi, az eltaposás aktusát megjenítve. A jobb oldalon alul elhelyezkedő kígyófejet kompozicionálisan jobb oldalon fent a lecsapni készülő ökölbe szorított kéz egyensúlyozza ki. A kígyó szimbolikája bibliai előképre, a Genesisre megy vissza, a paradicsomi állapotokat megrontó eredendő bűnre, ahonnan a világban tapasztalható minden rossz származik. Ez az ősi toposz nemcsak a Luxemburg-kertben felállított szoborkompozíció esetében követhető nyomon, de megidézi a híres antik Laokoón-szoborcsoportot is, mely hasonlóképpen egy gyermekeit védelmező és a kígyóval viaskodó férfialakot ábrázol. Hazai művészettörténeti kontextusban Pátzay szobra párhuzamba állítható a Kolozsvári-testvéreknek a prágai Hradzsinban, a Szent Vitus-székesegyház oldalánál látható Sárkányölő Szent György szobrával, amelyen a sárkánnyal harcoló szent szintén hasonló testtartást vesz fel, kompozíciója is analóg. Egyébként a budapesti Felszabadulási Emlékmű esetében viaskodó alakot tervezett Kisfaludi Stróbl Zsigmond is, a kapuvári I. világháborús emlékmű készítője. Pátzay Pál œuvre-jében sem egyedülálló a kígyóábrázolás, ugyanis amikor 1938-ban Bűntudat címmel elkészítette a Madách-emlékmű tervezetét, azon Ádám és Éva figurájának lábánál egy nagyméretű kígyó tekereg. A bibliai allúzió itt is teljesen nyilvánvaló. A Wallenberg-emlékmű szimbolikusan a gonosszal vívott küzdelem nehézségét testesíti meg, ahol a szélsőjobboldali terrort a kígyó jelképezi, az azt legyőző férfi alakja pedig azt fejezi ki, hogy a gonoszság felett végül mégis csak a jó erők győzedelmeskednek. Tudható, Pátzay szándéka szerint is ezt szimbolizálta, saját megfogalmazása szerint: „Győzelem a fasizmus felett”.
 
 
 
 
Fel sem avatták, máris ledöntötték
A Wallenberg-emlékmű kivitelezési munkálatai 1948 novemberében fejeződtek be. A Wallenberg Bizottság ekkor újabb beadványt intézett a fővároshoz. 1948. november 10-én kelt levelében azt kérte a Polgármesteri Hivataltól, hogy az emlékmű felavatását 1949. január 17-ére időzítsék, a svéd nagykövetség által védett menedékházak felszabadulásának negyedik évfordulójára. A hivatal pénztelenségre hivatkozva a kérést elutasította, az új évben azonban mégis találtak költségvetési forrást az emlékmű felállítására. 1949 februárjában bízta meg a hivatal a Fővárosi Emlékmű Felügyelőséget azzal, hogy intézkedjék a szobor odaszállításával kapcsolatban, a felállítást márciustól meg is kezdték. Az avatási ceremóniát április 9-ére, vasárnapra tervezték, a később kiadott hivatalos verzió szerint azonban ezt elhalasztották, arra hivatkozva, hogy a munkálatokat még nem sikerült befejezni. Az avatásra már készülődtek az értelmiségiek, a zsidó túlélők és a svéd küldöttek. Vasárnap reggel azonban hidegzuhanyként érte őket, amit a Szent István parkban tapasztaltak: a Wallenberg-emlékmű egyetlen éjszaka alatt szőrén-szálán eltűnt. Valójában hajnalra politikai okokból ledöntötték, mielőtt még felavathatták volna. Az elbontást az ÁVH emberei felügyelték. Hatvany Lajos, a Nyugat egyik alapítója, irodalomtörténész közeli lakásának ablakából látta a bontási munkálatokat. Időközben maga az alkotó, Pátzay is értesült barátaitól telefonon, hogy szobrát éppen most bontják. A művet pártutasításra döntötték le, de az ösztönzés közvetlenül Moszkvából érkezett, nem elképzelhetetlen, hogy Malinovszkij marsall keze is benne volt a dologban. Malinovszkij ugyanis szerepet játszhatott abban, hogy Raoul Wallenbergnek 1945-ben hirtelen nyoma veszett, a szovjetek pedig kínosnak érezhették, hogy az eltűnésre őket is figyelmezteti az alkotás : emlékeztet a hiányra, az eltüntetésre pedig gyógyír az újabb eltüntetés. Így az emlékmű politikai játszmák foglya lett, úgy tűnt el a szobor, mint az, akit ábrázolt.
 
 
Jelentésétől megfosztva
1949 áprilisában Pátzay szobrát a Fővárosi Képtárba szállították. Minthogy gyorsan és nem éppen szakszerű módon bontották le, az alkotás megsérült, némely darabjait szétfűrészelték. Pátzay Pál a szobor ügyét nem hagyta annyiban, és 1950-ben felújítva ezt állította ki a budapesti Képzőművészeti Kiállításon, oly módon azonban, hogy a talapzat – és vele együtt – a Wallenberg-relief már hiányzott. Ezzel megkezdődött az emlékmű átértelmezési folyamata, immár nem a zsidómentésre, és ezen keresztül Wallenbergre emlékeztetett, hanem „antifasiszta” jelentést kapcsoltak hozzá. Még ugyanabban az évben felmerült az is, hogy ilyen értelemben újból felállítják. Az eredeti szimbolikus jelentés átalakulását mutatják a névváltoztatások is: Wallenberg-emlékműből Kígyós figura lett, aztán a Kígyós férfi elnevezést kapta, végül Kígyóölőre címkézték át, ezzel teljesen leválasztva róla az eredeti kontextust. Vagyis már semmi sem utalt, sem megnevezésében, sem formájában a zsidóüldözésre. Ehhez járult az, hogy Sztálin 1953-ban, halála előtt újabb ellenségképet kreált magának, a zsidókat, és megkezdődött a szovjet zsidó orvosok grandiózus koncepciós perének előkészítése. Ez azonban Sztálin márciusi halála miatt félbeszakadt, mindenesetre a legjobb magyar koppincs, Rákosi Mátyás, mint mindenben, ebben is igyekezett hűen követni bölcs tanítóját, és a zsidóper hazai változatait fundálta ki. Ennek Raoul Wallenberggel kapcsolatos vetülete, hogy a Rákosi-korszak egy előzetes forgatókönyv szerint megrendezett kirakatperben a svéd diplomata halálát a Zsidó Tanács nyakába akarta varrni. Természetesen bődületes összeesküvés-elméletet ötöltek ki megint, mondván a Zsidó Tanács tagjai a Gestapo álruhába bújt kiszolgálói, és ha mindez nem elég, a vádakat megfejelték azzal a szokásos elgondolással, hogy egyúttal amerikai ügynökök is. A koncepciós per valószínűleg csak azért vált köddé, mert Sztálin köddé válása után a Szovjetunióban az antiszemita ügyeket naftalinba tették, és Magyarország is szorosan követte a szovjet elvtársak útmutatását. A zsidó orvosok szovjetunióbeli és Wallenberg állítólagos gyilkosainak magyarországi koholt pere után meglepő, hogy az emlékművet mégis orvosi környezetben állították fel újra. 1953 decemberében (tehát Sztálin halála, és Rákosi moszkvai utasításra történt félreállítása után) a Wallenberg-emlékművet, pontosabban a Kígyóölőt Debrecenben a BIOGAL (ma TEVA) gyógyszergyár előtt helyezték el – eredeti gránitposztamense nélkül. Amíg tehát 1950-ben a szobor szemantikáját „antifasisztának”, de ebből adódóan még politikai töltettel fogták fel, addig 1953 végétől már nem hordozott politikai jelentést: apolitikussá vált. Immár nem a zsidómentő Wallenbergre emlékeztetett, még csak nem is a szélsőbb terrorra, hanem orvosi kontextusba helyeződött: a szobor szimbolikáját oly módon értelmezték át, hogy a rosszat legyőző emberi erőt jelképezte, konkrétan a gyógyszeripar győzelmét a betegség felett. Metamorfózisát mutatja, hogy ez a kígyó aztán a Biogal gyógyszergyár logója lett, teljesen kifordítva eredeti értelméből. Mindazonáltal nem véletlen, hogy az emlékművet a Nagyerdőbe dugták el, hogy ne legyen szem előtt, ezzel is megtestesítve a feledés felülről oktrojált kényszerét. Meglehetősen ironikus, hogy Pátzay műve éppen Debrecenbe tűnt el, oda, ahol állítólag Wallenberg is eltűnt. Nem mellesleg az Ideiglenes Nemzetgyűlés is itt ült össze kilenc évvel korábban, amelynek elnöke a Wallenberg Bizottság tagjaként az emlékmű elkészítését szorgalmazta. Az átértelmezési folyamat ezzel azonban még nem ért véget. 1962-ben budapesti látogatáson vett részt Szukarno, indonéz elnök. Az eredeti kontextustól semmit sem sejtő elnök Magyarországról Pátzay szobrának egy kicsinyített változatát vitte haza vásárfiaként, de immár csak dísz gyanánt. 1974-ben aztán Budapesten az egyik klinikánál is felállítottak egy másolatot az emlékműből, gránittalapzat nélkül, a Wallenbergre való utalást mellőzve és felére zsugorított méretben. Így lett a politikai emlékműből immár harmadízben apolitikus, a zsidómentés szimbólumából a betegségekkel szembeni küzdelem jelképe, teljesen kilúgozva az egykori szándékot. Wallenberget az emlékezetből is száműzték.
 
 
 
 
 
Mint Biogal-logó
 
 
 
 
 
  
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Pátzay-allúziók egy Pátzay-tanítványnál
Wallenberg magyarországi rehabilitációja voltaképpen csak a nyolcvanas években kezdődött. Pótó János 1984-ben jelentetett meg egy máig elsődleges hivatkozási alapnak számító tanulmányt az emlékműről, 1988-ban újból kiadták Lévay Jenő Wallenberg-életrajzát. 1989-ben az 1974-ben a Radiológiai Klinikánál felállított másodpéldányra táblát helyeztek el, így a szobor kezdte visszakapni eredeti jelentését, a betegség elleni harc helyett immár újból Wallenbergre emlékeztetett. A svéd diplomata új szobrot is kapott. 1985-ben Nicolas Salgo, a magyar származású amerikai nagykövet titokban Wallenberg-emlékművet rendelt Varga Imre szobrászművésztől, amely pár év múlva el is készült. A tervezett alkotás azonban ismét a nagypolitika kereszttüzébe került. Nicolas Salgóval Kádár János tárgyalásokat kezdett a szoborügyről, és felállítását határozottan ellenezte. Svédország is tudomást szerzett a tervezett budapesti emlékműről. Kádár éppen 1987-ben tervezett egy stockholmi hivatalos látogatást, és Svédország közölte vele, hogy amennyiben nem engedélyezi a szobor köztéri felállítását, le fogják mondani svédországi útját. Így aztán Kádár János kelletlenül engedett. Varga Imre alkotását a II. kerületben állították fel a Szilágyi Erzsébet fasoron, annak a helynek a közelében, ahol megtalálták Wallenberg kifosztott autóját. Éppúgy eldugott helyen, ahogyan Debrecenben is a Nagyerdőben akarták elrejteni az eredeti emlékmű maradékát. A korabeli sajtó agyonhallgatta az ügyet, az emlékmű-állítást igyekezett titokban tartani. A Zsidó Világkongresszus éppen 1987-ben tartotta budapesti ülését, és szándékukban állt kegyeletüket leróni a svéd diplomata előtt. Ezt a hatalom úgy próbálta megakadályozni, hogy az emlékművet gyakorlatilag kitakarta a látképből, lécekkel bástyázta körbe. A Zsidó Világkongresszus résztvevői azonban ezeket a faléceket átugrották, és megemlékeztek Budapest első – valóban felavatott – Wallenberg-szobráról. Varga Imre tanára a Képzőművészeti Főiskolán Pátzay Pál volt. A következőt nyilatkozta: „Tanárom, később barátom Pátzay Pál készítette az első Wallenberg-emlékművet. Én készítettem a következőt.” Varga nemcsak ebben állította párhuzamba magát az akkor már halott Pátzayval és a Pátzay által készített emlékművel. A gránittömb belső oldala ugyanis Pátzay szobrának körvonalait idézi meg, a történelmi és emlékezeti törést (felejtést) pedig egy kettévágott aranyvonallal. Ennélfogva aztán Varga Imre alkotása nemcsak az első Wallenberg-emlékművet eleveníti fel, de annak a svéd diplomata tragédiáját megismétlő történetét is: a szakadást, a szobordöntést, az emlékezetkiesést. Ezáltal éppen a felejtésre való emlékeztetéssel járult hozzá Wallenberg budapesti életmentő akcióinak újrafelfedezéséhez.
 
 
 
Rajk László területrendezési terve a Szent István parkhoz (1999)
 
   
 
 
Újraállítás és Csurkáék hőbörgése
Pátzay Wallenberg-emlékművének visszaállítása már a rendszerváltás idején felmerült. 1998. július 14-én Vince Mátyás és Deák Gábor kezdeményezésre Budapesten megalakult a Wallenberg-szoborbizottság ’98, amelynek célja az volt, hogy eredeti helyén és az eredeti elképzelésekkel egybevágóan ismét felállítsák Pátzay Wallenberg-emlékművét a Szent István parkban. Az alapító tagok között volt Pátzay Pálné, a szobrász özvegye is. 1999. január 5-én a figurális szobrot leszerelték debreceni talapzatáról, hogy másolatot készítessenek róla, amit majd újra felállítanak. A másolat elkészítésével Győrffy Sándor karcagi szobrászművészt bízták meg, aki először negatív formát készített róla gumiból, aztán pozitívra vitte azt viaszból, végül bronzba öntötték. A talapzatot Rajk László építette újra, míg a rajta elhelyezett Wallenberg-relief Marosits István munkáját dicséri, aki Pátzay Pál eredetijéről készített pontos másolatot. Az újraalkotott emlékmű talapzatán két feliratot helyeztek el. Az egyik így szól: „1944 július elejétől 1945 januárig vezette a budapesti Svéd Királyi Követség bátor és nemes emberbaráti tevékenységét a romlásnak ama sötét korszakában. Legendás hősünkké lett. Hirdesse ez az emlékmű múlhatatlan hálánkat annak a városnak a középpontjában, amelynek üldözötteit az ő rendületlenül virrasztó embersége oltalmazta egy embertelen kor éjszakájában”. A másik szerint: „Az eredeti emlékmű Pátzay Pál szobrászművész alkotása. Ez az emlékmű az 1949-ben ledöntött alkotás másolata. Az újraöntés és a talapzat Győrffy Sándor szobrászművész műhelyének munkája, az építész Rajk László, a dombormű újraalkotója Marosits István.”A Szent István parkba tehát nem az eredetit állították vissza, a Pátzay által készített figurális rész továbbra is a debreceni gyógyszergyár előtt áll. A budapesti szobor felavatására 1999. április 18-án vasárnap került sor. Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere az avató ünnepségen azt mondta, „Budapest népe és vezetése ma ismét megpróbál valamit törleszteni abból a morális adósságból, amellyel a több tízezer zsidó állampolgár svéd diplomata megmentőjének tartozik”. A svéd nagykövetség részéről Staffan Sven Carlsson tartott beszédet, aki azt emelte ki, hogy Raoul Wallenberg megmutatta, „kell és lehet cselekedni vészterhes időkben is”. A megmentettek nevében a Wallenberggel irodalmi műveiben többször is foglalkozó Somlyó György költő-író beszélt, aki a svéd követségi titkárt személyesen is ismerte.  Pátzay műve tehát pontosan ötven év távollét és hányattatás után újra visszakerült eredeti helyére, még ha az alkotó eredeti munkájának másolataként is. A szobor fordulatos történetét tekintve meglepő is lenne, ha nem került volna ismét az aktuálpolitika fogságába. A MIÉP fővárosi frakciója ugyanis élesen kikelt a szoborállítás ellen. 1999. február 25-én a fővárosi közgyűlésben személyeskedő vita alakult ki, és az emlékmű újraállítása ellen négy MIÉP-es képviselő szavazott, egy Fideszes képviselő pedig tartózkodott. Csurka István, a párt elnöke azt kifogásolta, hogy túl sok Wallenberg-emlék van Budapesten, és szerinte inkább Bajcsy-Zsilinszky Endrének kellene szobrot állítani. Raoul Wallenberg jelentőségét megpróbálta kicsinyíteni, azt állítva, hogy „lepaktált a németekkel”, és „emberkereskedőnek” nevezte. Ezzel a MIÉP egy platformra került a szoborállítást ellenző Rákosival és Kádárral, remixelve az egykor már átélt történelmet. Schiffer János főpolgármester-helyettes válaszában azzal érvelt, a szobor jelképesen a „fasizmus kígyóját taposta el”. Ajkay Zoltán az MSZP nevében szólalt fel, Csurkát gyávának nevezte, amiért folyton idézgetés mögé bújik. A Magyar Zsidók Világszövetsége főleg Bánovics Tamás MIÉP-es képviselő antiszemita megnyilvánulásai ellen tiltakozott. Ebben az ügyben levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy gátolja meg a rasszista eszmék terjedését. Hát meggátolta.

A bejegyzés trackback címe:

http://kapuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr791809406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

oszkár írja 2010.03.06. 21:58:59

P. mester

Köszönet az írásért, a munkáért, ami nem kevés időt vett igénybe, ahhoz, hogy illen formában és tartalomban legyen közérthető!

Menci 2010.03.07. 11:19:26

Kedves P. Mester,
csatlakozom az előttem szólóhoz.
Pátzayt és művészetét (Nyugatos, a 30-as években már európai hírű, párizsi kapcsolatokkal, - a szobrászat Ady-ja) sokkal-sokkal jobban kellene 1.)ismerni, 2.) tisztelni - 3.) és a város számára húzó névvé "felépíteni". Az egyik oszlop Kapuvár számára!

P.mester 2010.03.07. 11:42:26

Köszönöm neked is. Hallatlanul sok máig fel nem dolgozott vagy csak részlegesen feldolgozott cucc van Pátzayval kapcsolatban, és nemcsak szobrászként, hanem pedagógusként is, aki nagyon sok művésznek volt szellemi mestere. Bár én úgy gondolom, hogy 10-15-nél több erős alkotása nincsen, hatása rendkívüli, és azt szokták mondani költők esetében is, ha van valakinek 8 nagy verse, az már kiemelkedőnek számít.

tom hagen 2010.03.07. 15:32:10

Remek írás! ( Kalapmegemelő emocion )

Tip_Top 2010.03.09. 14:36:36

@P.mester: Nagyon jol sikerult...Wallenberg Sopronban is jart....es Kapuvaron is...Miert csak Bp teruleten voltak "Vedett Hazak"
Kapuvaron is kapott valaki Sved vagy Svajci..."vedo_okmanyt"??
Engem a KAPUVARI vonatkozasu tortenelem is erdekelne..

P.mester 2010.03.09. 16:00:54

Kötve hiszem, hogy Kapuváron bárki is kapott volna védő-útlevelet, annál is inkább, mert a kapuvári zsidókat korábban, 1944 június 21-én már deportálták a haláltáborokba. Ha Pátzaynak van kapuvári vonatkozása, akkor az általa készített emlékműnek is.

tsz2009 2017.03.21. 11:25:57

Köszönöm a részletes leírást. Apám neve is ott van fekete márvényban az eredeti szoborbizottság tagjai névsorában: Szabó Károly.
Apám 2012 ben a Világ Igaza elismerést kapta. A Yad Vashem adatbankban apám által megemntettek között Terner Imre neve is szerepel, aki szintén a szoborbizottság tagja volt.

Az 1953-as kirakatperben apámat Wallenberg meggyilkolásával vádolták, hat hónapig kínozták.

mek.oszk.hu/09400/09414/pdf/tortenelmi2.pdf