Az első világháború végén a harcterekről hazatérő feltüzelt katonák vereségérzetüket és általános elkeseredettségüket – amint az azóta is virágzó magyar hagyomány – a zsidókba projektálták, a kudarcokért a zsidókat tették meg bűnbaknak. Egyfelől az volt a vád, hogy a háborúból mint a kapitalista kizsákmányolás letéteményesei a zsidó üzletemberek húztak hasznot, másrészt azzal estek nekik, hogy szándékosan kibújtak a fegyveres harcok alól, később pedig az adott alapot megvetésükre, hogy az októberi politikai földindulásban sok zsidó származású értelmiségi vállalt részt. November első napjaiban Kapuváron is zsidóellenes atrocitásokra került sor, amelynek során a lerészegedett katonák sorra kifosztották a város főutcáján lévő kereskedőházakat, szinte napra pontosan húsz évvel a nemzetiszocialisták által szervezett 1938. évi németországi „kristályéjszaka” előtt a boltok ablakainak megdobálásában vélték megtalálni a hazafias magatartás jövő felé vezető útját.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kapuvári katonák a gartai vasútállomásra 1918. november elsején kezdtek hazaszállingózni a frontról, nagy részük Budapesten keresztül, ahol akkorra már le is zajlott a polgári hatalomátvétel. Az őszirózsás forradalom kitörése után öt nappal ezek a katonák hozták a hírt Kapuvárra a forradalomról és a frontról, az új eszmékkel együtt, melyek helyi szinten sem maradtak hatástalanok. Ezek a napok sok szempontból a hatalmi vákuum jelei, amikor a régi „úri világ” a fővárosban már megbomlott, de az újat képviselő demokratikus kormány hatalma a vidéken még kevésbé érvényesült. Másfelől azonban – ahogyan Kapuváron is történt – az úri világ kihasználva a politikai űrt, egy testcsellel átmentette hatalmát a köztársasági intézményekbe, azok, akik az ancien régime hívei voltak, hirtelen az új hatalmat kezdték képviselni. Az, hogy a két rendszer helyi képviselőinek személyi állománya nagyrészt fedte egymást, mutatja a kontinuitást.

November 1-jén délelőtt begördültek az első szerelvények Gartára. A kocsikból kiszálló katonák, akik szomjukat alkalmasint már enyhítették néhány fokos üdítővel, egymást átkarolva (támogatva) vonultak Kapuvár irányába, közben dalokat énekeltek, és hangos kiabálások közepette úgy szidták a zsidókat, hogy az ember azt hinné, az Írószövetségben van. A gartai főutcán kint álló népek már a forradalomról beszéltek, miközben a katonák az útjukba kerülő zsidó üzletek kirakatain töltötték ki bosszújukat. A közben felhangzó zsidózások persze aligha jelentenek koncepciózus antiszemitizmust, a zsidó ebben a kontextusban max. úgy artikulálódik, mint egy széllel röppenő bazmeg. Schill Károly Kapuvár község főjegyzője elébe igyekezett menni az eseményeknek, a közbiztonság fenntartása érdekében tanácskozást szervezett, hogy a községben rendvédelmi szerveket állítsanak fel. Schill 1871-ben született Pápán, 1898-ban került Kapuvárra adóügyi jegyzőnek, majd később a község főjegyzőjévé nevezték ki (1922-ben halt meg). Megkereste a társadalmi szervezeteket, hogy délutánra megbeszélést tartsanak a kialakult helyzet normalizálása érdekében. Ha a korábbi hivatalos szerveket kereste volna meg, azzal alighanem csak a habot emelte volna a köbre. A tanácskozásra meghívta az Éhn szállodában székelő Kapuvári Kaszinó Egyesületet, mely akkoriban a helyi értelmiséget tömörítette, az 1911-ben alapított Kapuvári Iparos Társaskör valamint a Polgári Társas Olvasó Kör vezetőit. Céljuk az volt, hogy a fosztogatások leszerelése érdekében Polgárőrséget és Nemzeti Tanácsot szervezzenek. A délutánra sebtében összehívott gyűlést azonban a Kapuváron zajló zavargások félbeszakították, így preventív intézkedések helyett kénytelenek voltak az események után kullogni. A folyamatosan érkező vasúti szerelvények ugyanis mind több katonát hoztak haza, akik erre az időre csoportokba verődtek, és tüntetést szerveztek a köztársaság jelszavával. Délután három óra körül a településen már elterjedt a hír: Kapuváron kitört a forradalom! A tüntetők Schill Károlyhoz vonultak, adja át nekik a község zászlaját, hogy a felvonulást Kapuvár nevében tarthassák meg. A főjegyző ezt nem engedélyezte, tartva a rendbontástól, s csak akkor adta be a derekát, amikor azok vállalták, hogy nem történik közben erőszakos cselekmény. A délutáni demonstráció okésan le is zajlott, s ekkor még nem történtek rendbontások.

Amint azonban leszállt az este, kezdetét vette az erőszakhullám. A tömeg újból gyülekezni kezdett a község központjában, és a zsidó üzletek kirakatait vették célba.  Repült az éjszakában a rántott hús, csattant az öveg, mintha Michael Jackson látogatott volna a Rózsavölgyi Zeneműboltba. Már csak a „Ria-Ria-Hungária” csatakiáltás hiányzott, no meg Boros Bánk Levente filozófus kinézetű szurkolói gárdája. A kivezényelt csendőrség aznap még képes volt helyreállítani a rendet. Amint ifj. Szakács István könyvéből tudható, Gartán a Bukovinából kalandos úton hazakerült id. Szakács István (akit nem sokkal korábban, ősszel választottak meg Garta község bírójává) szervezte meg a csőcselékkel szembeni ellenállást, és reggelre mintegy harminc fős ön- és rendvédelmi csapatot sikerült összegereblyézni, egy részüket revolverekkel fölfegyverezve, más részüket low-tech eszközökkel (kapa, kasza, fakanál).

 

 Az Éhn-vendéglő belülről

 

 

 

 

 

Másnap, november másodikán alig tűnt fel a hajnalpír a mondat boltozatán, Budapestről újabb vasúti szerelvények futottak be a gartai vasútállomásra, a katonák friss politikai hírekkel érkeztek. Gartáról némi kanyarral a kapuvári Éhn vendéglőbe mentek, ahol némi (sok) alkohol után nyertek enyhet, az elfogyasztott nedűk után azonban fizetni nem akartak, ráadásul hazafiasságukat igazolván feldúlták a Kaszinó könyvtárát is. A tulajdonos, Éhn Emil nem zsidó volt egyébaránt; francia származású. Ezt követően a sörházba vonultak, mely a mai Rábapalota helyén állt, aztán a Geist-kávéház üvegablakaira haragudtak meg, mely megrepedt, mint a Szent András-törésvonal. A sporttevékenységet azzal folytatták, hogy az egész kávéházat kifosztották. Goj motorosok most nem érkeztek. Schemmel Károly nagytrafikos üzletével is hasonlóképpen kívántak elbánni, az ablakokat csak azért nem dobálták be, mert Kis Pál György mutatóujja föléjük tornyosult. A nagytrafikos ezt az esetet ép bőrrel megúszta, de egy év múlva a vörös terror közreműködése nyomán az egyik Fő téri hársfán búcsúzott el az evilági hívságoktól. Kis Pál György, aki aztán a Nemzeti Tanács tagja is lett, a malomból kilépve tartott hazafelé, amikor eredményesen hűtötte le a hőbörgőket. Közben néhányan, köztük Soós Géza, aki haláláig az Esterházy-uradalom jószágkormányzója volt, felkeresték a szolgabíróságot, mely a Borsody-házban működött. Mészáros Imre főszolgabírót arra kérték, járjon el a rend helyreállítása érdekében. Ezzel párhuzamosan a kapuvári plébános, Németh János a főjegyzőt látogatta meg, hogy kieszközölje nála a képviselő-testület rendkívüli ülésének összehívását.

 A Rába-parti sörház (helyén ma a Rábapalota)

 

 

Schill Károly a kérésnek eleget is tett, és délután egy órakor megkezdődött Kapuvár község képviselő-testületének soron kívüli ülése, amely a polgárőrség felállítását tűzte napirendre. Ahogyan azonban egy nappal korábban a polgárőrségről való tanácskozás félbeszakadt, úgy a kapuvári zavargások most is más irányt szabtak a történéseknek, amire a testület szétszéledt. A közgyűlés ideje alatt ugyanis a hőzöngő tömeg nekikezdett a Rosenberger-ház ostromának. A Fő téri vaskereskedés tulajdonosa a zsidó Rosenberger Sándor volt, azért támadtak rá az elsők között, mert a világháború alatt ez volt a  petróleum, a cukor és bőráru községi elosztóhelye. Hogy a feszültséget csökkentse, Rosenberger Sándor még aznap délelőtt felajánlott 6 hordó petróleumot szétosztás céljára, a helyzet azonban délutánra eszkalálódott. A tömeg megrohamozta Biringer Hugó vegyeskereskedését (az ő rokonságának leszármazottja Faludy György), amely a Fő tér 13. szám alatt működött. Betörtek a szomszédos Rosenthal textilkereskedésbe is. Tulajdonosa, Rosenthal Ignác 1871-ben született, és annyira volt zsidó, hogy ő töltötte be az izraelita hitközség elnöki posztját is. Arra az országosan elterjedt vádra egyébként, miszerint a zsidók nem harcoltak a háborúban, válasz, hogy a világháború öt évéből ő három évig teljesített katonai szolgálatot. A zavargás résztvevői ezt követően dél felé vonultak, és újabb zsidóüzletek kirakatait vették célba. Itt kúszik be a szövegbe legottan Drach Mór divatáruháza (a mai Fehér-ház helyén állt), amit kifosztottak. És minthogy forradalomcsinálás nem lehetséges alkohol nélkül, rákattantak a Deutsch testvérek likőr- és rumgyárára, amely – minő szerencse – sörkereskedéssel is foglalkozott. A cég tulajdonosa, Deutsch József 1868-ban született, volt az izraelita hitközség elnöke is, és meglett kora ellenére a háború alatt két évig szintén a fronton teljesített szolgálatot (öccse, Miksa egyébként a háborúban meg is halt). A Deutschok után következett a Steiner-féle szeszgyár. Itt még öregapám is dolgozott (meg kóstolgatott, nem szerénykedve). Steiner József aztán jól beszopta, mert nemcsak kereskedését és raktárát fosztotta ki a nemzetmentők hada, de lakását is feldúlták. A rumos hordók úgy gurultak a Kossuth utcán, mint a gyurai gombóc, aztán szétfolyatták, a balgák. A részeg tömeg ezt követően Garta felé vette az irányt, a mámoros bulájt folytatandó. A két község határán állt a Kluger család háza, amit szintén kifosztottak. (A korábbi posztomban már szóba hozott ismeretlen É. K.-né, aki Auschwitzre emléxik vissza, talán ezzel a családdal azonosítható, mivel házuk Kapuvár és Garta határán állhatott.)

Amíg Kapuváron nem sikerült megszervezni a fegyveres alakulatot, mely érdemben tudná felvenni a harcot a fosztogatókkal szemben, addig Gartán előző éjjel ez id. Szakács Istvánnak sikerült. Amikor a tömeg Gartán a Biringer fakereskedésnél is törni-zúzni akart, a vegyes felszereltséggel rendelkező gartai nemzetvédelmi erő élén id. Szakács István beszédet intézett a garázdálkodókhoz, benne a sorok között kritizálva Füzi András kapuvári bíró tétlenségét is. Ifj. Szakács István visszaemlékezésében így idézi az elhangzottakat: „Emberek! Ahhoz, hogy Kapuváron mit csinálnak, nekem semmi közöm, de mint Garta bírája nem engedem, hogy itt is ugyanazt tegyék. A felsőségtől mindenre föl vagyok hatalmazva, még a fegyveres ellenállásra is. Forduljanak vissza!” Miután a csőcselék a másodszori felszólítás ellenére is folytatta útját, id. Szakács István, Garta községi bírája kiadta a parancsot a támadásra. A mintegy 30 fős gartai őrség részéről lövések dördültek, a fosztogatók feje fölé lőttek, majd botokkal ütötték őket. A harcok még éjjel is folytatódtak Gartán.

Időközben Kapuváron a feloszlott képviselő-testület tagjai a közbiztonság helyreállítása érdekében Hajas Antal alispánhoz fordultak segítségért. Azt kérték tőle, érje el, hogy katonaságot vezényeljenek Kapuvárra. Hajas, akit nem sokkal korábban, októberben neveztek ki alispánnak, a kérésnek eleget is tett. Igen ám, csakhogy az amúgy is zűrzavaros helyzetben nem volt szabad vonat, mire Fábián Henrik, a GYSEV igazgatója (1913-tól 1920-ig töltötte be ezt a tisztet) a helyzet súlyosságára való tekintettel, katonákkal megrakott különvonatot indított Kapuvárra. A szerelvény éjfél körül gördült be a gartai vasútállomásra Sopronból. Ugyanebben az időben a kellőképpen felajzott csőcselék Gartára egy másik irányba támadt, és a Kis utca (Szent Katalin utca) és az országút sarkán fekvő Rosenberger-üzlet ablakait törték be (a kereskedést továbbvivő Rosenberger Ferencet, aki a házban aztán már egyedül élt, 1944-ben a haláltáborokba deportálták). Szakács István vezetésével a gartai rendvédelem szétverte őket. A katonákat hozó különvonat pedig reggel dolgavégezetlenül elhagyta Kapuvár-Gartát.

November 3-án Schill Károly kapuvári főjegyző vonattal Győrbe utazott, hogy további segítséget kérjen. Közbenjárási kísérletét a győri vasútállomáson zsenánt eset zavarta meg. Egy kapuvári zsidólány ugyanis kiabálni kezdett vele, azzal vádolva, hogy neki köszönhető a kapuvári zsidó házak kifosztása. Schill ezeket a szavakat zokon vette, és sértődötten, anélkül, hogy az ügyet, amiért jött, elintézte volna, máris vissza akart utazni Kapuvárra. Közben azonban a zsidó lány ugyanezen váddal bemószerolta Schillt a Győri Nemzeti Tanácsnál, amelynek következtében a főjegyzőt még a győri vasútállomáson gyorsan letartóztatták. Ellenforradalmi tevékenység miatt felelősségre vonták, és nyolc napot töltött letartóztatásban, mire végül hazaengedték.

A letartóztatás híre időközben Kapuvárra is eljutott, tovább csavarintva az elbeszélésen, és újabb gyúanyagot szolgáltatva az erőszakhullámhoz. Kapuváron azt a rémhírt kezdték terjeszteni, hogy Schill Károly 140 000 koronát vitt magával Győrbe, hogy a pénzből sereget toborozzon a kapuvári lázongások leverésére. Az utcára újból kivonult tömeg válaszul ellenforradalmat kezdett ordítozni, amely mai napság az „Á-vé-há, Á-vé-há” bevett rigmussal lenne ekvivalens. Tervbe vették, hogy kifosztják a gőzmalmot, az Esterházy-uradalom épületeit – alighanem a mostani városházánál kezdve – felgyújtják. Ezzel az őszirózsás forradalom kapuvári eseményei láthatóan balra tolódtak.

Ekkor dr. Fábián Illés kapuvári ügyvéd – akit aztán a vörös terror idején majd jól megfingatnak – telefonon segítséget kért a győri polgármestertől, aki ígéretet tett arra, hogy közbenjár: karhatalmi osztagot indítsanak Kapuvárra. Ez meg is történt, a karhatalmistákkal megrakott vonat este 7 órakor futott be a vasútállomásra. A további fosztogatást ezzel sikerült megakadályozni, a partira zablát dobni.

Ezt követően Kapuváron megalakultak azok a helyi szervek, melyek a nyugalom helyreállítását célozták, létrejött a Nemzeti Tanács és a Polgárőrség. Így a kapuvári kristályéjszaka többnapos zavargásai után a helyzet konszolidálódott, ez a mondat meg véget ért.