Az emlékművek önmagukon túlmutató, szimbolikus jelentéseket hordoznak, ezért értelmezésük is szimbolikus dekódolást kíván. A szimbolikus interpretáció célja pedig az, hogy a látható fizikai felszín mögött a láthatatlan kódot előbányássza, láthatóvá tegye. Az országzászlókhoz kapcsolódó események és az emlékműhasználat (felállítás, az avatás aktusa, funkció, lebontás, újraépítés, ünnepségekre való használat) a történelmi változások nyomait őrzik.

            A kapuvári ereklyés országzászlót legelőször 1943-ban állították fel a Fő tér déli várárkának partján. Már pusztán a térbeli elhelyezkedés is szimbolikus jelentéssel bír: a régi (Kossuth utca felé vezető) főút és az új (két évvel az avatás előtt, 1941-ben készült Győr felé vezető) főút kereszteződésénél, meglehetősen frekventált helyen áll, kijelölve az általa betöltött szerep központi jelentőségét is.

              Az országzászlók állításának elképzelése Urmánczy Nándor képviselő kezdeményezéséből fogant, aki 1925-ben javasolta az országházban egy olyan zászlórúd felállítását, melyen állandóan félárbocra van eresztve a nemzeti lobogó. Az ötletgazda ezzel a közelmúltban történt trianoni országcsonkítás emlékezetét kívánta őrizni. Az eredeti ideológia tehát az elveszett országrészek miatt érzett nemzeti fájdalmat hivatott kifejezni. Az első országzászlót 1928-ban, Szent István napján, augusztus 20-án avatták fel a budapesti Szabadság téren, melynek posztamensén a címer, Nagy-Magyarország térképe (belerajzolva a csonka ország körvonalát), illetve idézetek szerepeltek. Ereklyésnek azért nevezték, mert a talapzatba az ország összes vármegyéjéből (később legalább meghatározó történelmi helyeiről) összegyűjtöttek egy kis földet, jelezvén az ország szétszakított részeinek szimbolikus összetartozását, áttételesen Nagy-Magyarország imaginárius létezését. A különböző helyekről hozott föld eszméje egyébként a pozsonyi Koronázási-domb megidézése, imitációja, amit szintén a vármegyék földjeiből emeltek. A Szabadság téri emlékmű prototípusává vált minden további országzászlónak, melyeknek állítása a harmincas években országszerte divattá, mozgalommá vált, és egyre inkább a hivatalos politikai liturgiák szimbolikus cselekvésévé formálódott. Ennek okai összefüggnek a külpolitika radikalizálódásával (győri program), a revíziós törekvések felerősödésével, s a jelszó, miszerint Csonka Magyarország nem ország – egész Magyarország mennyország, immár irányadó programmá izmosodott. Ugyanakkor ezt a politikai útmutatást már a harmincas években előre vetítették a talapzatokon elhelyezett, akár szó szerint is érthető feliratok, mint például: „Így volt, így lesz”.

            A kapuvári felállítását megelőzően a megyében több helyütt emeltek már országemlékművet, a miénket Nagy-Magyarország címere díszítette, tetején kettős kereszttel. Fontos az emlékműállítás kontextusa (személyek, hely, időpont etc.). 1943-ban helyezték el a várárok sarkán, vagyis akkor, amikor már túl vagyunk a két bécsi döntésen, melynek értelmében a Felvidék egy részét (pontosabban a Felvidék egy részét és a Dunamenti Alföldet), valamint Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz. Az emlékműállítás aktusának szimbolikus jelentését illetően tehát finom hangsúlyváltás következett be. Az országzászló immár nem Trianon emlékezetének őrzője, hanem a revíziós gondolat aktuálpolitikai hordozója lett. A valós térfoglalás eseményét (a revíziót) szimbolikus térfoglalás aktusa örökítette meg. Ily módon az állítás a bécsi döntések és azok következményeinek politikai törvényesítését szolgálja, a múlt restaurációjának eszköze, az azt szolgáló cselekvés kiszolgálója. Funkciója megváltozott: már nem emlékeztet, hanem legitimál, emlékműből hatalomgyakorlási móddá vált.
Népviseletbe öltözött emberek akkor....
           
Miután az emlékműállítást a Nagy Nemzeti Narratívába akarták beleírni, az avatás eseményét is ünnepélyes rituálévá, kollektív cselekedetté kívánták felmagasztosítani. Az ünnepségen a hatalomgyakorlás módjaként hivatali tekintélyükkel emelték az aktus jelentőségét a megjelentek, akik között szép számmal reprezentáltatták magukat Kapuvár község elöljárói. A jelenlévők között volt Medgyesi Schwartz Antal főszolgabíró, Horváth Ferenc főjegyző és Pozsgai Antal Sopron vármegyei alispán is. Ezzel az országzászló avatását mintegy hivatalos eseménnyé tették, legitimálták. Tiszteletét tette Várkonyi Jenő kapuvári plébános is, aki jelenlétével és áldásával szakrális kontextusba helyezte az országzászlót, és szent emlékhellyé avatta a teret, ahogyan a 19. század óta a nemzetet a magyar gondolkodás hagyományában mindig is szentként tételezték – mint azt Dávidházi Péter irodalomtörténész grandiózus életműve szisztematikusan kimutatta. Ugyanakkor, amint a fotón is látható, népviseletbe öltöztetett parasztokat is kivezényeltek, ezáltal is társadalmi eseménnyé emelve az avatást. Ez egy másik funkcióval is bírt, nevezetesen azzal, hogy ne csupán egy rétegigényt jelenítsenek meg, hanem reprezentálják az „úri világ”, az egyház és az eccerű nép, vagy szebben mondva a „civil társadalom” összefogását, és a történelmi egység üzenetét terjesztve a társadalomalakító szándék hatását fokozzák. Ez a szimbolikus egység elfedte, hogy akkor, 1943-ban mi volt az ára a revíziónak, nevezetesen a háborúban való részvétel, amelynek következményeként a Don-kanyarnál sok százezer magyar vesztette életét. Az országzászlós emlékművek reprezentációs használata a negyvenes években általában a leventemozgalomhoz kötődött, és a leventék éppen 1943 után, a magyar haderő végső tartalékaként kerülnek a keleti frontra és pusztulnak el ott. Ezekről a leventékről írta a kapuvári pap, Várkonyi (akkor még Wallisch) Jenő, hogy „a kitűnően fegyelmező leventeintézmény sokat simítottak a kapuvári népen”.
            A nemzet szent voltának ideológiája jól beilleszthető egyéb szimbolikus események kontextusába. A Horthy-korszak hivatalos történelemszemlélete a Trianon utáni Magyarországot egy újfajta mitikus államalapításnak tekintette, melynek során Szent Istvánban találta meg saját előzményeit. Amíg I. István az államalapító állandó jelzőjét viselte, addig Horthy Miklós kormányzó a bécsi döntések után az országgyarapító titulust érdemelte ki, vagyis történelmi párhuzamot vontak a két személy között. Ezek után nem meglepő, hogy éppen a Horthy-korszakban keresztelték át a Vám utcát Szent István király utcává (a szent megjelöléssel kihangsúlyozva a szakrális jelleget). Az országzászlóhoz hasonlóan szintén legitimációs szerepet töltött be 1938-ban, tehát a bécsi döntések előtt az első magyar király halálának ezredik évfordulójára rendezett Szent Jobb-országjárás. I. István ereklyéjét a vonat Szombathelyről Sopronba, majd onnan Győrbe vitte, Sopron vármegyében csak Fertőszentmiklóson, Kapuváron és Csornán állt meg. A Szent Jobbot szállító nyitott vonatot az indóházhoz kivezényelt népviseletbe öltözött parasztasszonyok fogadták.
            A Horthy-korszak bizonyos jelképeket tehát saját politikai önreprezentációjának nárcisztikus céljaira sajátított ki, a revíziós törekvések szolgálatába állította, amelyeket azért is tehetett meg észrevétlenül, mivel a szimbólum per def. amúgy is az önkényes kapcsolat elve mentén működik. Ennélfogva a Horthy-korszak szimbólumhasználatának, a lenyúlt jelképeknek (Szent István, Nagy-Magyarország, országcímer, zászló) bírálójára könnyedén ragaszthatták a nemzeti szimbólumok gyalázójának billogját, finom csúsztatással a szimbólum használatának kifogásolása helyett magának a szimbólumnak a helytelenítéseként értve félre azt.
           
Az országban állított ezernyi országzászló többségének élettartama nem volt hosszú, csak annyira bizonyult tartósnak, mint amennyire Nagy-Magyarország revíziója: a valódi térfoglalás megszűnésével a szimbolikus térfoglalás is megszűnt. 1945 után a legtöbb országzászló emlékművet elbontották, nemcsak azért, mert bennük irredenta szándékot láttak, hanem azért is, mert Magyarországot egy olyan állam, a Szovjetunió szabadította fel, majd szállta meg, amely a Horthy-féle állammal háborús viszonyban állt. A második világháború után lebontott országzászlók üzenete az ellenséges rezsimmel való leszámolás, a szimbolikus megsemmisítés. A szobordöntések ekvivalensek az elfeledésre kárhoztatással.
            Az országzászlók ledöntésének sorában talán a legemlékezetesebb a budapesti Szabadság téren álló emlékmű, melyet elsőként állítottak fel, és elsőként döntöttek le (olyannyira siettették a bontást, hogy elhatározták, még a főváros felszabadítása előtt el kell távolítani). Ezt a bontást háromféle értelemben is meggyalázásként élték meg az országzászló hívei: nemcsak modelljéül szolgált az összes többi országzászlónak, hanem a Szabadság tér 1928-tól kezdve Trianon sírhelyévé, s ilyen módon kultikus zarándokhellyé vált, de azért is gyalázatként fogták fel, mert a nemzet szakrális helyére szovjet emlékmű került. Noha a szovjet hősi emlékmű nem pontosan ugyanott áll, ahol korábban az országzászló állt, de a szándék így is nyilvánvaló: a múltat végképp eltörölni. A megüresedett helyekre tézis után antitézis következett.
            Érdekes módon a kapuvári ereklyés országzászlót nem bontották le közvetlenül a második világháború után, sőt tudomásom szerint egészen 1961-ig eredeti helyén maradt. A budapesti Szabadság térhez hasonlóan a kapuvári szimbolikus térfoglalások sem kerülhették el azonban a tézisre rímelő antitézist. Az új főút túloldalán, szó szerint és átvitt értelemben egyaránt átellenben helyezték el 1945 után a kapuvári szovjet emlékművet. Aki Sopron felől érkezett meg a Fő téri kőhídra, azt az a meglehetősen groteszk látvány fogadta, hogy szimbolikusan egymás mellett, egyidejűleg létezett két, egymással szöges ellentétben álló korszak, tézis és antitézis, melyek kölcsönösen kizárják egymást. Ha ugyanis az országzászló a revíziós politikát reprezentálta, amelynek számláját az ország a Szovjetunió elleni hadviseléssel egyenlítette ki, akkor kontextusában nem fér meg szinte ugyanott az azt tagadó rend. Az összhatásában bizarr kép szintén egy fővárosi példával vethető egybe. A gellérthegyi Szabadság-szoborral szemben a pesti oldalon állt egy első világháború emlékmű, amely egy kezében fegyvert tartó katonát ábrázolt. A katona szuronya a pesti oldalról nézve olyan térbeli hatást váltott ki, mintha éppen leszúrná a budai Szabadság-szobor nőalakját, előbbit ezért is távolították el.
            Annak okáról, hogy a kapuvári emlékmű hogyan maradhatott a helyén, fogalmam sincsen, mindenesetre túlélte ellentétpárját, az (első) szovjet emlékművet, mert azt 1956. október 27-én Henye József lehúzatta. Hogy aztán miért pont 1961-ben szúrt szemet, amikor még a szobordöntögetésben verhetetlen Rákosi-korszakban is megmenekült, nem tudom, talán éppen azon egyszerű oknál fogva, ha ez nincs ott, az se legyen ott.
 ... és népviseletbe öltözött emberek most
           
        Az ereklyés országzászlót aztán 2001. október elsején eredeti helyén újból felállították. Mivel a rendszerváltásig a Trianon-kultuszt a nyugati magyarok őrizték leginkább, nem meglepő, hogy a felújítás amerikai adományból készült. A hely azonossága ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ugyanazon ikonográfiai jegyekkel is rendelkezik. Amíg a régebbi változaton Nagy-Magyarország címere szerepelt, addig ezen a Magyar Köztársaság címere, és e módosítás láthatólag az irredentizmus vádja alól kívánja kimosdatni az emlékművet. A katonai tiszteletadással és ünnepélyes zászlófelvonással egybekötött újraavatásra szintén kivezényelték az eccerű népet. Az emlékmű azonban nemcsak fizikai valójában és a kollektív cselekvést hangsúlyozó avatási ceremóniájában remake, hanem kontextusában, funkciójának megismétlésében is. Az újrafelállítás ténye a folytonosságot hangsúlyozza az 1945 előtti korral, mintegy zárójelbe téve a rendszerváltásig eltelt időt. Az újjáépítés nemcsak a helyreállítás, a visszaszerzés aktusa, hanem egy közösségtudat restaurációs kísérlete is egyúttal. 2000-ben ugyanis az Orbán-kormány eredetileg kötelezni akart minden települési ön-kormányzatot arra, hogy állítson fel országzászló emlékművet, amely tervezet azonban alkotmányossági aggályok miatt elbukott. Ezek után jött az ötlet, hogy ennek protéziseként minden településnek millenniumi zászlót adományoz a kormány, amelytől egyébként sem állt távol Szent István kultuszának a Horthy-rendszert idéző ápolása. Az akkori kormányfő országjárásra (egy „ingyenes” nem-propagandalap címe is volt) indítva a korona másolatát, és elődjéhez hasonlóan hangsúlyozva a nemzet szakralitását, a millenniumi ünnepségeket önreprezentációs eszközként használta fel, nevét a Nagy Nemzeti Narratívába beírván önmagát újfajta államalapítóként dicsőítette. A jelképek tehát megint nem hagyományosan hozzájuk rendelt jelentésükben kezdtek funkcionálni (bár a jelképek kisajátításában mindez kutyafüle ahhoz a gátlástalansághoz képest, ahogyan a 2002-es választások előtti lenyúlták a kokárdát).
Ebben a kontextusban értelmezendő, hogy az újfent aktuálpolitikai célok szolgálatába állított jelképeknek, köztük az országzászló avatásának hivatalos, állami fényt kölcsönöztek azáltal, hogy ahhoz asszisztáltak Kapuvár elöljárói, illetve beszédet tartott az ünnepségen az országgyűlés akkori elnöke, Áder János. Az az Áder János, aki 1991-ben a Fidesz többi képviselőjével együtt a trianoni megemlékezés miatt tiltakozásul kivonult a parlamentből, a párt szerint ugyanis a megemlékezés kezdeményezője, az országgyűlés – megint csak – akkori elnöke, Szabad György szimbolikusan újjáéleszti a Horthy-korszakot.
          Ahogyan a Lord zenekar énekelte hajdan: "Fordul, bizony, a Föld".

 

A bejegyzés trackback címe:

http://kapuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr551105332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Menci 2009.05.06. 21:00:40

Bizony az irredentizmus gondolata sem áll messze az újonnan felállitott országzászlótól: ha nem is az első oldalon, de a dél felé mutatón ott a nagymagyarország, meg az idézet is: "Magyarország nem volt, hanem lesz." Ebben a kontextusban ezek a szimbólumok nemcsak a 1945-89-es időszakot zárójelezik, hanem erőteljesen idézik a "csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország, mennyország" gondolatvilágát. Csodálkozunk a wassalberten? (Apropos Wass Albert szobra: mostanában tudtam meg, hogy a mellette álló haranglábat hivatalosan a "megbékélés harangjának" hivják. Hát ehhez már pincéragy kell, hogy igy összehozza a kompoziciót. És ez még csak a kezdet, állitólag...)

oszkár írja 2009.05.14. 20:08:56

Valóban. Lehet még sorolni Szovjet emlékmű, amit felváltott a honfoglalási park. Megmaradt ugan a Szent kereszt temetőben az 1956-os kopjafa,amit az MDF kapuvári szervezésével lett állítva, de a fidesz nem akarta eltávolítani inkább még egy 1956-os megemlékezésre adott helyet(ezzel a döntéssel ketté is osztotta a kapuvár népet) és a figyelését be is biztosította egy kamerával. Van ez így piros városból lett narancssárga város átalakulásában, ahol hirtelen ateisták hívőkké váltak, és még kis büszkeséggel kommunikálják meglehet botlani 1*. Ez igaz, de ha ez ciklikusan következik továbbra is, akkor miről beszél(ünk). Fordulnak ahol többet kapnak remélnek. Előbb utóbb csak nem vezethető meg a nép, csak lesz végre Öntudata! Remélhetőleg! De az egyoldalú hírjközvetítés nem hagyta nyomtalan még a napilapot sem, beleértve a Kisalföldet is. Hisz itt sem jelentetnek meg olyan cikket amiben van egy kis érdekellentét. És most kérdezem: Hol itt a szabadság? A sajtó maga részéről szabadon szelektál, érdek érvek szerint, de ez magával hozza az egyoldalú diszkriminatív tájékoztatást.

Tip_Top 2010.02.02. 15:50:34

@Menci: Hat sajnos van akinek "pincer" agya van Kapuvaron...TANULNI TANULNI TANULNI

Tip_Top 2010.02.02. 15:59:54

Nepviseletben oltozott Kapuvariakat "kivezenyeltek"...eszedben sem jutott, hogy megjelentek a kapuvariak nepviseletben "buszken"..Vagy talan amikot Te szocializalodtal...tenyleg "kivezenyeltek" teged kis "voros nyakkendovel" gondolkodjj egy kicsit ..TANULNI TANULNI TANULNI kellene ..helyi tortenelmet...igaz tortenelmet Kapuvaron is...VEGRE

Menci 2010.02.02. 18:15:18

@Tip_Top: Igérem kedves tiptop hogy tanulni tanulni tanulni fogok megszivlelve lenin atyánk utmutatását (eszt te hol tanultad?)Csak kérlek segiccs mit tanuljak kitől. Mer az egyik eszt mongya a másik meg azt. Az egyiknek ez a történelem a másiknak meg amaz. Mentségemre szójon hogy vidéki vagyok.

P.mester 2010.02.03. 12:28:18

Bizonyára úgy volt, ahogyan mondod, központilag szervezett ünnepségek után buzgó tömegek szomjaztak.

Engem azonban nem vezényeltek ki vörös nyakkendővel. Mert kék nyakkendővel vezényeltek ki, tudniillik akkor még kisdobos voltam. S ha nem álltam vigyázban, avagy nem tisztelegtem a zászló előtt, népnevelő szándékkal kaptam tanétó bácsiktól egy sallert. Kivonulásommal a haza lelkét népfrontos egységben ápoltam, csak, ó, én balga, akkor ezt nem tudtam.

Urmanczy 2014.12.03. 08:59:31

Keresek régi fotókat bárhonnan az országzászlókról szóló könyvem számára. A képet csak beszkennelem.

Köszönettel Nagy Zsolt
orszagzaszlo@index.hu

2014 december 03.