A 20. század első évtizedében, az 1900-1910 közötti időszakban mintegy két-háromezer kapuvári/gartai tántorgott ki a tengerentúlra az amerikai álom kondenzálása reményében. A legmostohább gazdasági helyzetben a gartaiak voltak, amit a jellegzetes „közös udvaron” összezsúfolt sok-sok apró házikó is jelez. Garta népességének mintegy negyede gondolta úgy, hogy extra hungariam est vita, amint arról Csiszár Attila, Faragó Sándor méltó örököse beszél Gartáról szóló könyvében. Jó pár száz távolbaszakadt azonban kénytelen volt saját bőrén megtanulni a régi leckét, miszerint számukra odakünn non est vita, s csalódottan visszatántorgott a következő fapadossal, zsebükben annyi hozammal, mely itthon némi döglött káposztával ért fel.

Az Amerikába érkezettek többsége természetesen igyekezett olyan helyen sátrat verni, ahol ismerőseivel, rokonaival találkozott, és akiknek kinti kapcsolatait a munkahelykeresés során kamatoztathatta. Kapuvár és Garta egykori lakói közül sokan az Indiana állambeli South Bend ma mintegy százezer lelket számláló városában telepedtek le.
 
 Nem mind tenger, ami kéknek fénylik
 
 
Az észak-amerikai településnek 1900-ban 36 000, 1910-ben már 53 000 lakosa volt, vagyis tíz év alatt a népességnövekedés mintegy 50 %-os volt. Ekkor érkeztek ide a kapuváriak/gartaiak, és a 2000-es népszámlálás adatai szerint a lakosság 3,3 százaléka magyarnak vallotta magát, vagyis South Bend magyar közössége ma hozzávetőleg háromezer főt számlál. Nyilván nem mind kapuvári, de a magyar kolónia jórészt Sopron vármegyéből származik, amit aládúcol az érv, melyet az egyik emigráns leszármazottjánál olvastam, miszerint South Bendet a magyarok egymás között „Kis-Sopronnak” becézik (állítólag 800 fő származik a vármegyéből). A püspökladányi születésű Szebeninszky Jenő által tulajdonolt Magyarság c. hetilapot - tekintettel a jelentékeny magyar lakosságra - Pittsburgh helyett most már South Bendben szerkesztik. A south bendi magyarok többsége az ún. Cédrus ligeti temetőben nyugszik, emlékükre 2007. október 28-án misét mutattak be a kapuvári Szent Anna templomban.
 
Ahogyan ma Magyarországon a romákat pejoratívan gyakran orkoknak, avagy ironikusan norvégoknak csúfolják, úgy a kapuvári elnevezésnek is megvan a sajátos nyelvközösségi története Amerikában. Méghozzá csattanós. Kontra Miklós 1980-ban gyűjtött anyagot South Bendben az ottani magyarokat kutatván, és eredményeit a Regio – Kisebbségi Szemle 1992/3. számában tette közzé Magyar ethnonymák South Bendben címmel. A Kapuvárra vonatkozó néprajzi, tájnyelvi csemege innen való:
 
„A fekete bőrű emberek megnevezésére South Bendben a magyarok leggyakrabban a feketék s a négerek szót használják. Mivel a magyarok és a négerek gyakran egy munkahelyen dolgoztak, a négerek bizonyos része megtanulta a magyar fekete szó jelentését (a négernek még a hangalakja is hasonlíthatott az angol Negro hangalakjára). Ennek következtében azok a magyarok, akik a négerekről úgy kívántak említést tenni jelenlétükben, hogy ne értsék meg, hogy róluk van szó, elkezdték a barna és a színes szót használni. Egyes adatközlők szerint a kapuvári szó is a feketére használt eufémizmus. Adatközlőink zöme azonban úgy véli, hogy a szó némileg viccelődés pejoratív jelentésárnyalattal bír. Számos magyarázatot kaptunk arra, hogy a szó miként nyerte el fekete bőrű ember jelentését; ezek közül kettőt mutatunk itt be:
 
[mikor én a sztudabékërné dógosztam ott a / kefetériába tuggya mi a kefetéria / dógozott egy / szìp csinos embër vót / asztán kérdëszték tőle hoty të / ot rátanitoták tugya a magyarok / të hovavalósi vagy / asz mongya kapuvári//]
(Czifra Gizella)
 
[a sauøbendi magyarság javarésze Sopron megyébő/két javarésze Sopron megyéből jöttek ide / ā āvót ëgy másik csoport mëg bácskából jöttek// namost állítólag kapuvár faluban ott vótak sötétebb / hát jobban jobban csuf izé végett mëg vicc végett kapuváriaknak // ëty csomó / csomó sauø bendi ténleg kapuvári//]
(Frank Vukovits, Sr.)
 
Ma már nehéz lenne megállapítani, hogy a kapuvári fekete bőrű ember. Jelentése valóban úgy keletkezett-e, hogy a bácskai bevándorlók gúnyolták a nyugat-magyarországiakat és az amerikaiakat. Mivel mind a cigányok, mind a négerek sötét bőrűek, a kapuvári szót néger jelentéssel is kezdték használni, abban a hitben, hogy Kapuváron jelentős számú cigány népesség is él. Ez azonban legalábbis megkérdőjelezendő, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a cigányok egész Magyarország területén megtalálhatók, de Vas és Győr-Sopron megyében vannak legkevesebben (vö. Magyar Néprajzi Lexikon1. kötet, 426.).”
 
Így teljesítette be Amerika, e gonosz mostoha a kapuváriak/gartaiak kacsalábon forgó palotákról szőtt álmait.

A bejegyzés trackback címe:

https://kapuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr671038915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Menci 2009.04.03. 18:51:00

No, ez érdekes! Éppen South Bend-ből és Elkhart-ból származó leveleket (1949, 1955) bogarászok, amiket nagyapám (isten nyugosztalja!) irományai között találtam az asztalfiában. Érdekes adalékok a kapuvári kolónia hétköznapjaihoz és a szociális kapcsolatok ápolásához, meg ahhoz, hogy mit gondol egy nem nagyon iró ember a nagy vizen túl a világ dolgairól.

Menci 2009.04.03. 18:59:53

Megjegyzés: Elkhart a szomszéd falu, 20 mérföldre keletre, mindjárt Mishawaka és Osceola után.

P.mester 2009.04.03. 19:25:54

No ez nagyon felvillanyozó! Nagy szolgálatot tennél az emberiségnek, ha némely publikus részeket nem lenne ellenedre megosztani, s ezen információkat a felejtés nem temetné örök sírbolt alá.

Egyébként én is szeretnék visszatérni később South Bend témájához, mert tanáltam egy-két Áder/Papp/Szegh/Sipőcz nevezetű személyeket, akik Kapuvárról származnak.

VIKUNYA 2009.04.06. 22:41:36

hehe, a bácskaiak nyilván méltán gúnyolták a kapuváriakat. van isten!

P.mester 2009.04.07. 00:01:09

Így trappolnak patáikkal az bácskai vikunyák az Ámerikába el- s visszaszökellt szegény pannon pumákon?

VIKUNYA 2009.04.14. 18:42:36

ah, a pannon puma már kinyuvadt kapuvár pampáin!
süti beállítások módosítása