Az 1956-os forradalom kapuvári eseményeivel kapcsolatban elöljáróban érdemes annyit megjegyezni, hogy a témát a kapuvári helytörténészek még alig kutatták, és a visszaemlékezések illetve személyes beszámolóknak is alig állnak rendelkezésünkre, amelyek ráadásul számos ponton ellentmondanak egymásnak. Levéltári források közül is csupán egyetlen egy, a Kapuvári Járási Kiegészítő Parancsnokság által írt, rendkívül pongyola fogalmazású 1957. január 3-ai jelentés lett újonnan (1992-ben) publikálva, és helytörténeti könyvek által feldolgozva. Annak, hogy a beható kutatások miért maradtak el a mai napig, részben az lehet a magyarázata, hogy Kapuváron a forradalom alatt nem történt jelentősebb esemény. Ezzel szemben a novemberi események – elsősorban a nyugatra áradó menekültek története(i) – részletesen dokumentáltak, mivel a Kapuvár közelében, az osztrák-magyar határon fekvő andaui híd országos jelentőségre tett szert, ez azonban már nem kimondottan Kapuvárhoz kötődik. Az andaui határszakasz eseményeiről ugyanakkor számos tanulmány, és könyv megjelent már.

            Nem térek ki részletesen a kapuvári születésű Szigethy Attilának a forradalomban betöltött szerepére, mivel az ő tevékenysége országos jelentőségű történelmi kontextusba ágyazódik. Szigethy ugyanis a Dunántúli Nemzeti Tanács elnökeként elsősorban a győri forradalmi eseményekben vállalt részt, többek között megakadályozván az ország kettészakítására irányuló Somogyvári-féle törekvéseket. Mivel a forradalom kitörésének hírére Szigethy Attila rögtön Budapestre, illetve Győrbe utazott, nem vett részt a kapuvári események közvetlen irányításában. Ezért csak közvetlenül az elutazása előtti tevékenységével foglalkozom, illetve a szabadságharc bukása utáni visszatéréséről ejtek szót.

 

           

Az 1957. január 3-án keltezett jelentés szerint Kapuváron október 23. és október 27. között „semmilyen esemény nem történt,” így az ezen időszakra vonatkozó történésekkel a szöveg nem foglalkozik. Ezzel szemben Papp Miklós visszaemlékezésében másképp látja az eseményeket, szerinte a mozgolódás már 26-án megkezdődött. Papp Miklós 1952-ben lett tagja a kapuvári Asztalos Ktsz-nek, és 1956-ben a szövetkezeti bizottság titkári funkcióját vállalta magára.

            Kapuvárra a forradalom híre október 25-én érkezett el. Szigethy Attila szintén október 25-én utazik el Kapuvárról Győrbe, ahonnan – parlamenti képviselőként – 26-án tovább akar menni Budapestre, de látva az eseményeket, inkább Győrben marad, hogy onnan irányítsa a győri forradalmi eseményeket.

Kapuváron október 25-én Papp Miklós a munkaidő leteltével az asztalosüzem előtt találkozott Molnár Gondi Józseffel, a győri szakmunkásképző intézet egyik tanárával. Molnár Gondi József aznap utazott Kapuvárra vonaton, és „már a vonaton elkezdte szervezni a teendőket.” Hogy ezek a teendők miben konkretizálódtak, a visszaemlékezés nem tér ki. Molnár Gondi József és Papp Miklós az üzem előtt folytatott beszélgetésükben a forradalom eseményeit elemezték.

            A következő eseményeket a jelentés október 27-re, a visszaemlékezés október 26-ra teszi. Október 26-án/27-én kilenc és tíz óra között a tanácsháza előtt jelentősebb és spontán összeverődött tömeg gyűlt össze, akik 10 órakor a tanácsháza előtti várárokban nagygyűlést tartottak, több beszéd is elhangzott, de hogy kik részéről, arról nincs forrásom. Papp Miklós eredetileg nem volt jelen a tanácsháza előtt történt eseményeknél, épp azért ment oda, hogy a fejleményekről tájékozódjon. A tömegben Nagy Józseffel és Gosztola Árpáddal kisebb megbeszélést folytatott, akik forradalmi bizottság megalakítására ösztönözték, amit Papp Miklós helyeslően fogadott. Ezt követően megalakult a forradalom irányításáért felelős öttagú bizottság, amely a Nemzeti Bizottság nevet viselte. A Nemzeti Bizottság a következő személyekből tevődött össze: Kapuvári Géza, Molnár Gondi József, Gosztola Árpád, Szűcs István és Kutassy Ágnes.

            A forradalmi bizottság megalakulás után és a tanácsháza előtt elhangzott beszédeket követően Henye József fuvaros jelent meg a téren és lovai segítségével ledöntötte a várárok partján álló szovjet hősi emlékművet. Őt ezért később súlyos börtönbüntetésre ítélték, de 1992 október 23-án tettéért „56-os Emlékérmet” adományoztak neki.

            Papp Miklós ezt követően visszament az Asztalos Ktsz-be dolgozni, amely azt bizonyítja, hogy az üzem(ek) nem állítottá(k) le a működés(üke)t. Miután visszatért a munkahelyére, értesítették, hogy a tanácsról telefonon keresik. A tanácsházáról Molnár Gondi József kereste, és arra kérte, sürgősen keresse fel őt a tanácsházán. Papp Miklós eleget téve a kérésnek, a tanácsházára ment, s ott tudta meg a telefonhívás okát. Molnár Gondi József vezetésével a kapuvári Nemzeti Bizottság felkérte Papp Miklóst, hogy vállalja el a rendőrség irányítását. Ennek indokául az szolgált, hogy a korábbi rendőrkapitányt, Bak Józsefet ugyan felkérték, hogy maradjon továbbra is a rendőrség parancsnoka, ő azonban ezt nem vállalta, és erről tudósították Papp Miklóst is. Papp Miklós közölte, csak abban az esetben vállalja el a rendőrség irányítását, ha a szervezők egyöntetűen támogatásukról biztosítják. Miután támogatásukat valamennyien kinyilvánították Papp Miklós felé, ő a posztot elvállalta, majd a rendőrségre indult, ahol Bak József ellenállás nélkül átadta neki a parancsnokságot.

            Miután Kapuvári Géza elnökletével megválasztották a munkástanácsot, és a tanács meggyőződött, hogy a rendőrség a forradalom ügye mellé állt, Gosztola Árpád tanácstag telefonált a járási kiegészítő parancsnokságra, és közölte Böröczky Ferenc századossal, a járási kiegészítő parancsnokság vezetőjével a rendőrség átállásának hírét, és megkérdezte tőle, hogy vállalják-e a munkássággal a szolidaritást. Böröczky igent mondott, amire Gosztola Árpád azt kérte tőle, hogy menjen a tanácsházára, s ott hangos híradón keresztül tudassa ezt a néppel.

            Ezt követően a járási kiegészítő parancsnokságról Böröczky Ferenc parancsnok, Szabó László főhadnagy és Horváth István alhadnagy a tanácsházára siettett. Ott Szabó László vette a kezébe a mikrofont, és hangosbemondón közölte a tömeggel a történteket. A tömeg ekkor az ÁVH-nál lévő fegyverek beszolgáltatását követelte, aminek következtében Kapuvári Géza parancsot adott a rendőrségnek, a honvédségnek és a melléjük állított polgárőrségnek, hogy szedjék össze a kint lévő fegyvereket.

            Papp Miklós, az új rendőrparancsnok, megválasztása után rövid eligazítást tartott és közölte beosztottaival, hogy a legfontosabb feladatuk a fegyverek begyűjtése lesz, amelyet a katonai parancsnokságon kell leadni. A feladatot a beosztottak végre is hajtották, és a nyugalom fenntartása érdekében járőrséget szerveztek. A begyűjtött fegyvereket azonban a kiegészítő parancsnokság csak egy napig birtokolta, mivel a tömeg követelte, hogy ne a parancsnokságon, hanem a tanácson legyenek a fegyverek, amit ők a bizottság utasítására végre is hajtottak. A beszolgáltatott fegyvereknek köszönhetően az októberi események alatt Kapuváron egyetlen puskalövés sem gördült el.

            Egyetlen alkalommal történt incidens Kapuváron, ám azt, hogy ez pontosan melyik napon történt, azt nem lehet tudni (pontosabban: nem tudom). A rendőrkapitányságon jelentették ugyanis, a tömeg a kapuvári gabonaraktárnál gyülekezik, és a felhalmozott terményt akarják széthordani. Papp Miklós a hír hallatán a gabonaraktárhoz sietett, a tömeget nyugalomra intette, felszólította őket a távozásra, amelynek következtében az emberek különösebb ellenkezés nélkül hazaindultak. Papp Miklós ugyanakkor felszólította a volt párttitkárt, Bódis Gézát, hogy közölje a párttagokkal, hogy ne mutatkozzanak az utcán, ezzel is felbőszítve az embereket. Ennek következtében a párttagokkal és magával a kapuvári párttitkárral szemben a forradalmárok részéről nem volt megtorlás és bosszú.

 

 

November 4-én reggel a kapuváriak is a rádióból értesültek a szovjet csapatok beavatkozásáról. Szabó László és Horváth István elítélték a katonai beavatkozást, és nem ismerték el a Kádár-kormányt legitimnek. Reggel 8 órakor „egy volt SS” [sic!] felszólította Böröczky Ferenc századost az ellenállásra, és hogy ennek érdekében szerezze be a szükséges fegyvereket. A kiegészítő parancsnokság azonban nem vállalta a harcot a szovjet tankok ellen, ezért Gosztola Árpádnak a nemzetőrség kapuvári parancsnokának jutott a feladat, hogy a fiatalokból csapatot szervezzen, akik majd felveszik a harcot a szovjet csapatokkal. A tankok gyors megjelenése miatt azonban erre már nem került sor, így szovjetek elleni támadás nem történt. Mivel az új hatalom szempontjából a rendőrségi állomány megbízhatatlannak bizonyult, a szovjetek a rendőrség kezén lévő fegyvereket begyűjtötték, és csak annyit hagytak a kezükön, amennyi feltétlenül szükséges volt.

        November 4-e után megindult a tömeges menekültáradat nyugat felé. Kapuvár az osztrák határ mellett fekszik, és közigazgatási területén található a Hanság-főcsatornán átívelő ún. „andau híd,” melynek közvetlen közelében azonban sem a magyar, sem pedig az osztrák oldalon nincs lakott település, csak a Hanság – azóta már lecsapolt – mocsara. Ennek következtében nehezen megközelíthető terep, a tankok számára pedig különösképp. Az andaui híd csak gyalogos átkelésre volt alkalmas, mivel autó számára nem elég széles, motorkerékpár számára pedig nem elég erős. A forradalom után állítólag hetvenezer ember hagyta el itt, Kapuvár-Andau környékén az országot. Érdekes módon azonban Szigethy Attila, aki november 4-e után visszatért a kistölgyfapusztai (Kapuvár közigazgatási része) állami gazdaságba, munkahelyére (ahová 1954-ben állították félre), és nem kívánta elhagyni az országot, holott Kistölgyfapusztától a határ mindössze hét kilométerre fekszik. (Szigethy Attilát Kádár János miniszterként kormányába kívánta beemelni, ám ő az alkut elutasította. Ezután barátai javasolják neki nyugatra távozását, de ő hajthatatlan: marad.) Az andaui hidat a szovjet hadsereg november 21-én felrobbantotta, és csak 1996-ban épült újjá. Azóta minden év nyarán egy napra megnyitják, és ideiglenes határátkelőként üzemel.

            Szigethy Attilát, miután elutasította a kormányban való részvételt, letartóztatják és a sopronkőhidai börtönbe hurcolják. Itt 1957. augusztus 12-én „kiesik” a börtön ablakából, és szörnyethal. 1991. március 24-én temették újra Kapuváron.

            Papp Miklóst 1957. február 11-én tartóztatják le, 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélik, továbbá mellékbüntetésként 5 évig eltiltják választói jogától. Fellebbezést követően az ítéletet 5 évre súlyosbították, de az 1960-as amnesztiával szabadult.

            Henye Józsefet a szovjet emlékmű ledöntéséért 1 évre ítélték. (Az emlékművet soha nem állították vissza, ugyanakkor 1968-ban újból szovjet hősi emlékművet avattak Kapuváron, mégpedig ugyanazt a Borsos Miklós-féle emlékművet, amely 1956-ig Győrben állt.)